Bűnügyek

2019.03.21. 09:53

Börtönbe kerülhet az Egerben fosztogató férfi

Az Egri Járási Ügyészség két hónapon belül kétszer is vádat emelt azzal a 22 éves férfival szemben, akit korábban rablás bűntette miatt nem jogerősen már két és fél év börtönre ítélet a bíróság.

Heol

Az idén januárban benyújtott vádirat szerint a férfi 2018. szeptember 10-én hajnali 3 óra körül került szóváltásba az egri buszpályaudvar közelében a sértettel az utcán. Az ittas hangoskodás hamarosan dulakodássá fajult, melynek során a vádlott belekapaszkodott ellenfele övtáskájába, amit a harc hevében leszakított róla. Nem sokkal ezután maga a sértett is a földre került, ahol tehetetlenül feküdt, miközben a vádlott felvette a járdáról az iratokat, telefont és egyéb értékeket tartalmazó övtáskát, és a verekedést befejezetté nyilvánítva elsétált azzal a helyszínről – számolt be portálunknak dr. Szalóki Zoltán főügyész.

Mint megtudtuk: a férfi már ezt megelőzően is követett el hasonló bűncselekményt, ami miatt a járási ügyészség nemrég újabb vádiratot nyújtott be vele szemben. A terhelt akkor is a váratlanul kínálkozó alkalmat használta ki arra, hogy elvegye egy azok megóvására aktuális állapotánál fogva képtelen ember dolgait.

Ez 2018. júliusában történt, amikor a vádlott ugyancsak a kora hajnali órákban Eger belvárosának sétáló utcájában csavargott, és ott felfigyelt az ittassága miatt mélyen alvó sértettre. A magatehetetlen férfi zsebeit átkutatta, majd a ruhájából magához vette az irattárcáját és a mobiltelefonját. Ezt követően a tárcában talált személyes iratokat kidobta egy közeli kukába, a lopott mobilt pedig egy órán belül eladta egy arra járónak, aki nem tudott annak eredetéről.

A férfit mindkét eset kapcsán kifosztás bűntettével vádolja az Egri Járási Ügyészség, mely utóbb benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság egyesítse a két ügyet, és egy eljárásban bírálja el azokat. Figyelemmel az elkövető előéletére, valamint a kifosztás egy évtől öt évig terjedő büntetési tételére is, az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság az elkövetővel szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabjon ki, emellett tiltsa el a közügyek gyakorlásától, alkalmazzon vele szemben részleges vagyonelkobzást, és kötelezze őt a felmerült bűnügyi költségek megfizetésére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában