példakép

2019.11.13. 20:00

Kitüntették az életmentő verpeléti polgárőrt

A jók között a legjobbnak lenni – ezt az elismerést testesíti meg az a kitüntetés, amelyet a polgárőrként kiemelkedő munkát végző Szucsik János érdemelt ki.

Szilvás István

A verpeléti egyesület elnöke olyan elismerésben részesült, amit kevesen érdemelnek ki

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotós: Szilvás István

Azon az emlékezetes napon Szucsik János reggel lépett szolgálatba, s a külterületi járőrözés volt a feladata. A városban működő polgárőrség tagja a vasútállomásnál járva látta, hogy távolabb több ember vesz körül egy utánfutós Skodát. Mint kiderült, egy hatvan év körüli férfi ült benne, akivel rosszulléte miatt nem lehetett kommunikálni, a táskájából viszont előkerült a cukorbetegségre utaló kártya. Ezt látva a polgárőr azonnal a háziorvosért rohant, aki ellátta az illetőt, majd mentőt hívott hozzá.

– Ha egy kicsit is késlekedünk, az életébe is kerülhetett volna – idézte fel a nem mindennapi esetet az önkéntes bűnmegelőzők formaruháját viselő férfi.

A határozottan fellépő polgárőr intézkedése ezzel nem ért véget: gondoskodnia kellett a Skoda és az utánfutón lévő értékes szállítmány sorsáról. Az okmányokból kiderült, hogy az autósnak Parádóhután van hétvégi háza. Nyomban értesítette hát a parádi polgárőrség vezetőjét, hogy keressenek egy hozzátartozót vagy ismerőst, akinek átadhatják az út szélén őrzött járművet. Ez végül sikerrel járt.

A verpeléti egyesület elnöke olyan elismerésben részesült, amit kevesen érdemelnek ki
Fotó: Szilvás István / Heves Megyei Hírlap

Tizenhat évvel ezelőtt Czipó József akkori elnök nem véletlenül hívta Szucsik Jánost az egyesületbe. Régóta ismerte már, s tudta róla, hogy tapasztalt, értékes emberrel gyarapodna a település nyugalmáért tevékenykedő mintegy harmincfős közösség. János ugyanis 1982-től kezdve kilenc éven át továbbszolgáló tiszthelyettesként számos beosztást látott el a verpeléti laktanyában. Még sorkatonaként küldték el tisztesképző iskolába, majd a két év letelte után bent maradt a seregben, ahol egyebek között a komendáns század szállítószakaszának a parancsnoka, majd megbízott századparancsnoka lett. Törzsőrmesterként lőtértechnikusi beosztásban szolgált, amikor a helyőrség 1991 őszén történt megszűnésekor befejezte katonai pályafutását. Ezt követően – már civilként – a Recsk-lángosi alakulatnál fegyveres biztonsági őrként, majd őrségparancsnokként dolgozott, 2006-tól pedig egyéni vállalkozóként őrző-védő szolgálatot lát el.

– Végül is nem estem messze a fától, amikor polgárőr lettem – mondta a jó kedélyű, testes, középkorú férfi. – Ennek ellenére ugyanúgy komoly vizsgát kellett tennem, mint bármelyik társamnak, s ugyanúgy estem át az első járőrszolgálatokon, mint bárki más.

Korábbi vezetői tapasztalata kamatozott akkor, amikor belépése után egy évvel szolgálatszervező, majd Czipó József távozása után, 2010-ben az egyesület elnöke lett.

– Jó közösségi szellem, családias kapcsolat jellemzi a jelenleg huszonöt tagú csapatot. Gyalogosan, terepjáró autóval, lovak nyergében folyamatosan jelen vagyunk a város köz- és külterületein, s miután Tarnaszentmárián nincs egyesület, oda is átjárunk. Tavaly 3807, az idén pedig már eddig 3391 órát töltöttünk szolgálatban. Az elnöki naptáram sűrűn tele van teendőkkel, ennek ellenére havi 10-12 órát én is kint vagyok a többiekkel.

Szucsik Jánosról tudni kell, hogy nagy teherbírású ember: az egyesületi munka mellett a Heves Megyei Polgárőr Szövetség gazdálkodásért felelős elnökhelyettesi posztján is helytáll, egyben a pétervásárai körzetben működő tizenhárom egyesület járási koordinátora is.

– Sokat vállalnak ezek a csapatok, a helybeliek mindenütt lemérhetik, hogy mennyit számít a rendőrség munkáját segítő civil bűnmegelőzők jelenléte. Különösen aktívak a recski, a siroki, a szajlai és a bükkszenterzsébeti polgárőrök, akik megérdemlik a lakosság elismerését.

A fáradhatatlan polgárőrvezető nem egy olyan esemény részese volt már, ahol a községekben szolgáló társainak mondtak köszönetet. Nemrég viszont – igaz, nem először már – az a megtiszteltetés érte, hogy az ő munkáját értékelték: az Országos Polgárőr Szövetség ünnepségén nyújtották át neki Az év polgárőre kitüntetést.

– Bevallom, jó érzéssel töltött el, hogy olyan elismerésben részesültem, amit kevesen érdemelnek ki – mutatta a díszes oklevelet, s a vele járó értékes plakettet.

Mára letették a névjegyüket

A Heves Megyei Polgárőr Szövetséghez jelenleg 97 egyesület tartozik. A települések közbiztonságának, ezen belül a lakosság szubjektív biztonságérzetének a növeléséért tevékenykedő több mint háromezer polgárőr mára letette a névjegyét. Ismerik és elismerik a munkájukat: a ­nemzeti ünnep alkalmából az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége Az év polgárőr-egyesülete kitüntetésben részesítette a pélyi és a szilvásváradi egyesületet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában