helyszíni fotókkal

2020.03.03. 09:50

Nagy veszélyt jelentett a ledőlt poroszlói ház miatti gázszivárgás

Leomlott a kamra fala egy poroszlói házban, de az ingatlan még lakható.

Sz. M. L.

lk

Forrás: Agria Tv

Fotó: Ládi László

Ahogy arról korábban beszámoltunk, leomlott egy ház kamrájának a fala Poroszlón vasárnap. A balesetben egy gázvezeték is megsérült, s közel egy órán keresztül szivárgott. Egy lakó a Heol kérdésére elmondta: a katasztrófavédelem munkatársai felmérték az épületet és megállapították, hogy lakható, így szerencsére maradhatnak a házban.

– Maradhattunk a házban. Felmérték, és megállapították, hogy nem veszélyes, lakható – mondta a poroszlói Csontos Lajos, az Iskola közben található ház egyik lakója.

A ház lakói azt hitték, nem is maradhatnak majd a házban Fotó: Ládi László / Agria Tv

A három lakrészes családi házhoz tartozó fáskamra külső vályogfalazata omlott le, és a gázvezetéket is megrongálta. A gáz szivárogni kezdett, a területet ötvenméteres körzetben lezárták.

– Miután megtörtént a baj, azt hittük, nem is maradhatunk a házban, amit immár húsz éve bérlünk. Nagy baj nem történt, a kamrán kívül egyik épületrész sem veszélyes. Mégis komoly volt a helyzet, mert a földgáz ömlött az utcára és a kamrába legalább egy órán keresztül – részletezte Csontos Lajos.

Ahogy az utca lakói is mondják: szélcsendes idő volt, így távolabb is lehetett érezni a gázszagot. Az elsődleges teendő, hogy eltakarítsák a romokat, mivel a törmeléktől nem lehet közlekedni. Lehetséges, hogy teljesen le kell bontani a kamrát és újat kell építeni. Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, a tiszafüredi hivatásos tűzoltók mellett a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is a helyszínre vonult.

El kell takarítani a romokat, mivel a törmeléktől nem lehet közlekedni Fotó: Ládi László / AgriaTv

– A tűzoltók átvizsgálták a romokat, majd a gázszolgáltató szakembereinek segítségével a szivárgást megszüntették.

A Református Egyházközséghez tartozó házban öten laknak, senki sem sérült meg. Pál László, a helyi egyházközség lelkésze kérdésünkre elmondta: szakértői vizsgálat folyik a történtekkel kapcsolatban. Pontos és hivatalos információkkal csak ennek lezárta után tud szolgálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában