összesítő

2020.05.24. 11:58

Négy ittas sofőrrel szemben intézkedtek a Heves megyei járőrök mindössze egy nap alatt

Öt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek és hét személyt fogtak el a rendőrök az elmúlt 24 órában.

Heol

Forrás: Police.hu

Heves megyében az elmúlt 24 órában öt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, tájékoztatta a Heolt Lázár Levente rendőrségi sajtóreferens. Mint megtudtuk: a balesetek közül három sérüléssel végződött, két esetben anyagi kár keletkezett.

A szolgálatot ellátó állomány hét személyt fogott el, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja, hármat az ellenük kiadott körözés alapján. A járőrök négy ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A rendőrség felhívja a figyelmet: akik alkoholos befolyásoltság alatt ülnek volán mögé, fokozott baleseti kockázatot jelentenek. Nemcsak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik. A vezetési képességekre már a legminimálisabb alkoholfogyasztás is negatív hatással van. Az alkoholos befolyásoltság csökkenti a reakcióidőt, bizonytalanná teheti a vezetőt, ezáltal fokozott baleseti kockázatot jelent. Kérik, hogy ne fogyasszanak alkoholt, mielőtt autóba ülnek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában