tűzeset

2020.07.17. 10:00

Parádi tűz: a Palóc Múzeum kincseit már Egerbe szállították

A tető leégett, ám a tárgyak épen maradtak a parádi Palóc Múzeumban.

B. K.

Forrás: Agria Tv

Fotó: Ládi László

Mint arról korábban beszámoltunk, eddig tisztázatlan körülmények között leégett két, műemléképület Parádon a Sziget utcában. A helyi palócság tárgyi örökségét őrző múzeumot sokan látogatták és szerették, így több olvasónk is érdeklődött, milyen mértékű a pusztulás.

Mint azt Mudriczki József polgármestertől megtudtuk, a gyors és szakszerű oltásnak köszönhetően most úgy tűnik, hogy a zsúptető ugyan teljesen leégett, ám a fafödém, a falak, és az épületben lévő textíliák, berendezési tárgyak, viseletek épek maradtak. Mivel állami tulajdonú múzeumról van szó, már hivatalosan értesítették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t a tűzesetről, így a későbbiekben statikusok, régészek, helytörténészek állapítják meg, hogy miként rekonstruálható az épület. Az értékes tárgyakat, amelyek főként helyi gyűjtésből származnak, már elszállították és biztonságos helyre rakták az Egri Vármúzeum munkatársai.

A falu polgármestere köszönetet is mondott a bajban helytállóaknak. Hangsúlyozta, a tűzesetnél mindent megtettek azért, hogy mentsék, ami még menthető. A tüzet helyi lakosok észlelték, akik azonnal megkezdték az oltást, riasztásukra percek alatt helyszínen voltak a Parádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, két autóval és nyolc személlyel. Először a szomszédok már szintén égő házait védték, majd az addigra teljes terjedelemébe égő Palócház, ólak és a csűr került sorra.

A beavatkozás alatt megérkeztek a hivatásos tűzoltók is, akik befejezték az oltást. Sajnos a zsúptetők – rozs szalma – teljesen megsemmisültek – ám a kiállítási tárgyakat sikerült sérülésmentesen kimenteni a még füstölgő, sistergő házból.

– Szerencse a bajban, hogy a mentés során senki nem sérült meg, de azért köszönjük a mentőszolgálat megnyugtató jelenlétét valamint az áramszolgáltató gyors beavatkozását az villanyrendszer helyreállítását. Tegnap a falak a falak takarásával, fóliázással folytatódott a mentés. Bízom abban, hogy ugyanúgy, mint az oltásnál, a helyreállításnál is megmutatkozik majd a széleskörű összefogás – zárta összegzését a település első embere.

A tűzesetről az Agria Tv is közölt helyszíni fotót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában