összesítő

2020.08.09. 09:33

Három ittas sofőrt kapcsoltak le a Heves megyei rendőrök egy nap alatt

Három baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Heves megyében az elmúlt 24 órában.

Heol

Forrás: Police.hu

Három közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök Heves megyében az elmúlt 24 órában. Lázár Levente rendőrségi sajtóreferens tájékoztatása szerint a balesetek közül kettő sérüléssel végződött, egy esetben anyagi kár keletkezett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, baleset történt szombaton Mónosbél határában, a községből Bélapátfalva felé vezető úton, az első nagyobb kanyarban. A motor vezetőjét súlyos sérüléssel szállították kórházba. Nem sokkal később történt még egy motoros baleset. Motorkerékpárral ütközött egy gépkocsi a 3-as főút horti szakaszán, a főút és a horti Iskola út kereszteződésében.

Mint megtudtuk: a szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, közülük egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja, négy főt az ellenük kiadott körözés alapján. A járőrök három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában