a hősök köztünk élnek

2020.09.20. 11:30

A Bátorságért Érdemjellel elismert egri tűzoltó semmire nem cserélné hivatását

Bátorságért Érdemjel elismerésben részesült Galuska Balázs tűzoltó törzsőrmester, az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója, aki idén februárban hozott ki egy embert egy besenyőtelki égő épületből. A szakembert pályájáról kérdeztük.

Mellik Alexandra

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Huszár Márk

Az egri születésű Galuska Balázs a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumban érettségizett, majd elvégzett egy idegenforgalmi szakmenedzser OKJ-s képzést. Ezt követően 2011. májusában vették fel tűzoltónak. Mint megtudtuk: Budapesten szerelt fel, de egy év elteltével kérelmezte, hogy helyezzék át Egerbe.

A szakember érdeklődésünkre elárulta, sem a családjában, sem a baráti társaságában nem volt tűzoltó, ez a hivatás még egészen gyermekkorában tetszett meg az ifjú lánglovagnak. Ahogy Galuska Balázs elmondta, kezdetben a filmek inspirálták, de ez mára valami sokkal erősebb kötődéssé alakult át. Családja a kezdetektől fogva támogatta, sosem ellenezték választását. Azt tanácsolták neki, vágjon bele, hiszen a tűzoltóság egy igen nemes hivatás. Érdeklődésünkre azt is elárulta: amióta felszerelt, nem voltak hullámvölgyek a karrierjében, továbbra is rendíthetetlenül elkötelezett a választása iránt.

– Pozitívan állok a dolgokhoz, hiszen van a környezetemben rengeteg ember, aki motivál. A kollégákkal szerencsére a munkahelyen kívül is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, ott segítünk egymásnak, ahol tudunk.

A szakembert arról is kérdeztük: mely' esetek voltak számára a leginkább meghatározóak a karrierje során.

– Egy családi ház két szobája kapott lángra Besenyőtelken, a Petőfi Sándor utcában idén február 23-án – kezdte a tűzoltó. –A füstöt már messziről láttuk és tudtuk, ez most egy kicsit nehezebb eset lesz mint a többi. Amikor kiérkeztünk a helyszínre láttuk, ahogy minden helyiségből dőlt ki a füst. Bizonytalan volt, hogy tartózkodik-e az épületben valaki, ugyanis a lakót nem találták. Mint később kiderült, a férfi bent volt a kigyulladt házban. Szerencsére sikerült őt kihoznunk az épületből és azonnal átadtuk a mentőknek.

Galuska Balázst arról is kérdeztük, milyen érzés bemenni egy égő épületbe. Szűkszavúan azt válaszolt: sokat segít az adrenalin, ami már a riasztás pillanatában dübörög az ereikben.

Galuska Balázs már gyermekkorában is tűzoltó szeretett volna lenni
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

– Nagyon ésszerűen és átgondoltan kell cselekedni egy ilyen esetnél, hiszen nem tudhatjuk, hogy pontosan mi vár ránk, van-e például gázpalack az épületben. De természetesen mi azért vagyunk, hogy mindezeket megoldjuk.

A tűzoltótól megtudtuk: a leggyakrabban balesetekhez kellett vonulnia.

– A legmegrázóbb esetem az egyik tavalyi, M3-as autópályán történt baleset volt: egy személyautó hajtott bele egy álló buszba. Az eset következtében sajnos két ember életét vesztette. Ezt már a kiérkezésünkkor tudtuk, így lélekben megpróbáltunk rá felkészülni. Egy dolognak azért tudtunk örülni: a hátsó ülésen utazó gyermek túlélte az ütközést. Egy ilyen balesetet nem könnyű feldolgozni, sokat segít, amikor átbeszéljük a kollégákkal a történteket. Ez a lelkünknek és a szakmai fejlődésünknek is jót tesz. Talán ezért van az, hogy a tűzoltók között sokkal erősebb a kötelék mint más munkatársak között. Sok mindent élünk át együtt és szinte mindig egymásra vagyunk utalva, főleg a tűzeseteknél.

Mint megtudtuk: a jövőre nézve a tűzoltó tervei között szerepel a továbbtanulás. Főként az iparbiztonság érdekli, de nyitott más lehetőségek iránt is. Felettesei engedélyezték tervét, így jövőre bele is szeretne vágni. Ahogy fogalmazott: „Ez fontos, hiszen amíg élünk, tanul az ember.” Angol tanfolyamra is járt, ami nem régen fejeződött be. A szerkezelő-parancsnoki képzés után februárban elvégzett egy emelőkosaras tanfolyamot is, most pedig június 1-el kinevezték különleges szerkezelőnek.

– A szabadidőm a tanulás mellett általában edzésekkel telik, hiszen fontos számomra a jó kondíció – emelte ki a tűzoltó, akitől megtudtak, szívesen tölti idejét olvasással és biciklizéssel is.

Május negyedike Szent Flórián, a tüzes mesterségek, így a tűzoltók és a kéményseprők védőszentjének napja. Mint arról korábban már beszámoltunk, a katasztrófavédelem hagyományos állománygyűlése idén ugyan elmaradt a járványveszély miatt, azonban a kitüntetetteknek így is eljuttatták az elismeréseket. Pintér Sándor belügyminiszter díszparancsban méltatta és ismerte el többek között Galuska Balázs munkáját is, akit a februári besenyőtelki lakástűznél nyújtott teljesítménye alapján Bátorságért Érdemjel elismerésben részesített. A díjazott érdeklődésünkre elárulta: „Megtisztelő érzés volt számomra a kitüntetés és egyáltalán nem számítottam rá.”

– Én azért szereltem fel, mert ez a munka volt a vágyam – tette hozzá a tűzoltó. – Nem tudnám elképzelni, hogy egy irodában gürizzek. Én mindig is ezt akartam csinálni! Jó érzéssel tölt el, ahogy a gyerekek ránk néznek és az a hála, amivel azok fordulnak felénk, akiknek segítünk. A terep nem való mindenkinek, ezt tényleg csak maximális elhivatottsággal lehet csinálni. Én büszkén mondhatom, hogy megtaláltam itt a számításaimat és nem cserélném el semmire ezt a hivatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában