ügyészségi hírek

2021.03.09. 08:48

Baltával és sújtókéssel támadt egymásra két Heves megyei férfi

A Büntető Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy kísérlet miatt büntetendő, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.

Heol

Forrás: Shutterstock

Nem az elkövetők szándékán múlott, hogy nem végződött súlyosabb, akár tragikus eredménnyel az a két nyílt színi erőszakos konfliktus, melyek kapcsán egyrészt az Egri Járási Ügyészség, másrészt a Heves Megyei Főügyészség emelt vádat nemrégiben, testi épséget sértő, illetve élet elleni bűncselekmény kísérlete miatt – tájékoztatta portálunkat Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész.

Arról számolt be portálunknak, hogy a járási ügyészség vádirata szerint egy 43 éves férfi 2020. július 7-én délelőtt Pétervásárán keveredett szóváltásba egy ismerősével annak lakóháza előtt, ahová azért érkezett, hogy megadja a korábbi pénztartozását. Az indulatos vádlott ahelyett, hogy a sértett kezébe adta volna a kölcsön kapott ötezer forintos bankjegyet, azt becsmérlő szavak kíséretében a kerítésen át bedobta az udvarra, majd amikor a házigazda emiatt távozásra szólította fel, a közelben leparkolt gépkocsiból kivett egy rozsdás vascsövet, és azzal a kapuban fejbe vágta az őt elküldeni igyekvő embert. A sértett az ütés következtében 8 napon belül gyógyuló repesztett sérülést szenvedett a homlokán.

A nyomozás során kirendelt orvosszakértő megállapította, hogy a vádlott által használt 90 centiméter hosszú, colos vascső a mérete és a tömege, valamint maga az ütés, annak mechanizmusa folytán alkalmas volt akár 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülés okozására is, melynek elmaradása nem az elkövető szándékán, hanem csupán a véletlenen múlott.

Az ügyészség ez alapján súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, emellett felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, emellett pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a járásbíróságra benyújtott vádiratában.

Közleményében az ügyész kitért egy másik esetre is: a Heves Megyei Főügyészség azzal vádol egy 47 éves férfit, hogy Tarnaleleszen egy sújtókéssel kis híján megölte egy rokonát.

A vádlott és a sértett gyermekei élettársak voltak, de az együttlakásuk nem volt konfliktusoktól mentes. Megtörtént, hogy összevesztek, így 2019. július 7-én is, amikor a fiú emiatt a közös otthonukból a szülei házába távozott. A lány apja nem sokkal később szintén megjelent az ingatlannál, ahol egy baltával verte a kerítést azért, hogy elégtételt vegyen a lányán szerinte esett sérelmekért. A ház tulajdonosa, a vádlott egy 30 centiméteres fémkampóval ellátott méteres sújtókéssel a kezében próbálta távozásra bírni őt, de ennek az lett a vége, hogy a két férfi összecsapott az utcán, ahol a vádlott „most meghalsz” felkiáltással nagy erővel többször a násza feje irányába vágott az éles eszközzel. A támadásokat a sértett a karjával jórészt kivédte ugyan, ám ennek során maradandó fogyatékossággal járó, csontot és inakat érintő komoly sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor, ha nem védekezik, akár meg is halhatott volna, mivel a vádlott – szándéka szerint – az életének kioltására törekedett.

A főügyészség emberölés bűntettének kísérletével vádolja a sújtókéssel támadó terheltet, akivel szemben a törvényszékre benyújtott vádiratában 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra tett mértékes indítványt arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Kezdőképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában