bűnügy

2021.05.19. 12:16

Az egri kórház betegeit fosztogatták a besurranó tolvajok

Az Egri Járási Ügyészség két esetben is olyan elkövetőkkel szemben nyújtott be vádiratot, akik az Egri Markhot Ferenc kórház egyes kórtermeiben követtek el különböző vagyon elleni bűncselekményeket.

HEOL

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Berán Dániel

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető új koronavírus által okozott humán járvány jelenleg visszaszorulóban van, így fokozatosan indul újra például az egészségügyi ellátás, illetve látogathatják meg a kórházban lévő szeretteiket a hozzátartozók. Sokan a nyitást azonban újra arra használhatják fel, hogy olyan helyeken kövessenek el bűncselekményt, ahová a vírushelyzet miatt az utóbbi időkben nem tudtak bejutni.

A vádhatóság által jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénz- helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt benyújtott vádirat szerint egy 59 éves nő 2020. februárjában kihasználta azt, hogy a sértett a kórház folyosóján tartózkodott, így besurrant a kórterembe és az ott lévő táskájából elvette a beteg bankkártyáját, mellyel a legközelebbi automatából megpróbált 80 ezer forintot felvenni, azonban ez a kísérlete kudarcba fulladt – tájékoztatta portálunkat szerdán dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész. A vádlott nem adta fel a tervét és egy kisebb összeg – 11 ezer forint – felvételével már sikerrel járt, így kárt okozva a sértettnek. Az ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabása mellett arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendeljen el a vádlottal szemben a jogtalanul felvett összeg erejéig vagyonelkobzást.

Dr. Gubala Ádám beszámolt arról is, hogy az Egri Járási Ügyészség többek között szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt is vádat emelt az ellen a többszörösen büntetett előéletű egri férfi ellen, aki 2020. február 6-án az esti órákban a helyi kórház egy harmadik emeleti kórterméből eltulajdonította a sértett 23 ezer forint értékű mobiltelefonját.

Az ügyészség az utóbbi vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy a bíróság a más bűncselekményeket is elkövető vádlottal szemben – amennyiben az előkészítő ülésen a férfi beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – két év börtönt szabjon ki, és két évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában