Családon belüli erőszak

2021.05.19. 08:20

Többször is szexre kényszerítette 13 éves lányát a tarnazsadányi férfi (videó)

A férfi és élettársa ráadásul nem is gondoskodtak megfelelően négy kiskorú gyermekükről az elmúlt három évben, így mindkettejük ellen eljárás indult.

Heol

Forrás: police.hu

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyámhatósági jelzés alapján szexuális erőszak bűntett elkövetése miatt indított eljárást egy tarnazsadányi férfi ellen, mert a gyanú szerint 2020. január 21. és szeptember 10. között több alkalommal szexuális cselekményre kényszerítette a vele egy ágyban alvó 13 éves nevelt lányát – tájékoztatott róla a police.hu.

Emellett megtudtuk, hogy a 31 éves apa és 32 éves élettársa az elmúlt három évben nem gondoskodott megfelelően négy kiskorú gyermekükről, így ellenük kiskorú veszélyeztetés bűncselekmény miatt is eljárás indult.

Miután a nyomozók tisztázták az eset körülményeit, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen elfogták a házaspárt idén május 18-án reggel tarnazsadányi otthonukban.

A férfit a nyomozók őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában