bűnügyek

2021.10.24. 09:54

Baleset után hátrahagyott autót fosztott ki három férfi Hatvan közelében

A hatvani rendőrök vádemelést javasolnak a három férfi ellen.

Heol

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, három férfi figyelt fel egy baleset után hátrahagyott autóra 2021. július 2-án 6 óra 45 perc körül a 32-es főúton. Egyikük bemászott a kitört ablakon, a járműből kivett egy mobiltelefont és kiszerelte a rádiót, azokat átadta társainak, majd a közelben parkoló gépkocsijukhoz siettek, amikor a járőrök tetten érték őket.

Mezeiné Kovács Nikoletta rendőrségi sajtóreferens tájékoztatása szerint a 25 éves, a 47 éves és az 50 éves jászkiséri lakosokat a Hatvani Rendőrkapitányságra állították elő, ahol lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki őket.

A rendőrök lefoglalták a lopott eszközöket, melyeket később visszaadtak a tulajdonosának. A nyomozó hatóság a velük szemben folytatott eljárást befejezte, és az ügy iratait a napokban továbbította az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik