Emberölés bűntettének kísérlete

2021.10.19. 14:00

Nyolc év börtönt kapott a bántalmazó, aki fejbe taposta ismerősét egy Heves megyei italbolt előtt

Súlyosította a Debreceni Ítélőtábla az Egri Törvényszék elsőfokú ítéletét abban az ügyben, amelyben utóbbi bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.

Sz. Z.

Súlyosította a Debreceni Ítélőtábla az Egri Törvényszék elsőfokú ítéletét abban az ügyben, amelyben utóbbi bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően az ítélőtábla emberölés bűntettének kísérletét állapította meg. Minderről dr. Simon Ernő fellebbviteli főügyész tájékoztatta a Heolt.

A törvényszék idén április 28-án kihirdetett döntésében – a Heves Megyei Főügyészség vádiratától eltérően – az ismerősét az italboltból kirángató, majd a betonjárdán hanyatt lökve fejére taposó, koponyáján életveszélyes sérüléseket okozó terheltet életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vonta felelősségre, és sújtotta börtönbüntetéssel.

Az elsőfokú bíróság indokolása szerint a vádlott nem akarta a sértett halálát. Az elkövetés körülményeiből a törvényszék az ölési szándék hiányára következtetett. A határozattal a vádhatóság jogorvoslati kérelmet nyújtott be a bűntény téves minősítése és a büntetés súlyosítása érdekében. A fellebbezés alapján a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a bizonyítás továbbfejlesztését indítványozta. Álláspontja szerint ugyanis az elsőfokú bíróság nem értékelte azt, hogy a vádlott a kirívóan durva cselekményével létfontosságú testtájékot támadott. Az, hogy a taszítás után a sértett feje a betonjárda közelébe került, s azt a terhelt megtaposta – vádlott testsúlya, fizikai ereje, valamint erőkifejtése miatt – egyaránt arra utal, hogy tudatában volt annak, az áldozata akár meg is halhat. Ám ezen eredmény iránt közömbös maradt.

– A Debreceni Ítélőtábla a büntetőügy iratai alapján az ítéleti tényállást lényeges tények és körülmények szempontjából kiegészítette – közölte közleményében a fellebbviteli főügyész. – Osztotta a fellebbviteli főügyészség indítványát, és a vádlott bűnösségét, a törvényszék határozatát megváltoztatva, emberölés bűntett kísérletében mondta ki. Ezért a vádlott börtönbüntetését az ítélőtábla nyolc évre súlyosította, s ugyanennyi időre tiltotta el őt a közügyek gyakorlásától. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a terhelt a durva erőszak céltudatos alkalmazásával bele- nyugodott a sértett halálának lehetőségébe. Az általános és az egyéni büntetési célok eléréséhez határozott vele szemben hosszabb tartamú börtönbüntetés és mellékbüntetés kiszabásáról.

A Debreceni Ítélőtábla ítélete jogerős.

Kezdőképünk illusztráció Fotó:Shutterstock

Ezek is érdekelhetik