rendőrségi összesítő

2021.10.24. 11:09

Nyolc körözött bűnözőt fogtak el egy nap alatt a Heves megyei rendőrök

Négy ittas járművezetővel szemben is intézkedniük kellett szűkebb hazánk rendőreinek.

Heol

Forrás: Police.hu

Egy halálos kimenetelű és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába az elmúlt 24 órában – tájékoztatta a Heolt Mezeiné Kovács Nikoletta rendőrségi sajtóreferens.

Mint megtudtuk: az anyagi kárral járó balesetek többsége vaddal történő ütközés miatt következett be, az egyik esetnél azonban a jármű vezetője ittasan ült a volán mögé, majd nekiütközött két, parkoló autónak is Tarnazsadányban. Az intézkedéskor kiderült, hogy a férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, továbbá a személygépkocsi műszaki érvényessége lejárt és nem volt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása sem.

A járőrök előállították a 23 éves sofőrt a Hevesi Rendőrkapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették.

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt ért tetten bűncselekmény elkövetésén, és nyolc főt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A rendőrök egy főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, valamint további három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

– Nem lehet elégszer felhívni arra a figyelmet, hogy a közlekedés során egy apró hiba mekkora veszéllyel járhat, ezért mindig tartsák be a szabályokat, vezessenek körültekintően – hívta fel a figyelmet Mezeiné Kovács Nikoletta. – Alkohol fogyasztását követően pedig soha ne üljenek a volán mögé, mert ezzel is növelik a baleset bekövetkezésének a lehetőségét!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában