tárgyalás

2021.10.20. 07:00

Parkolási vitából lett utcai verekedés Hatvanban

Egy tanú tárgyaláson való meg nem jelenése miatt nem tudta befejezni a Hatvani Járásbíróság azt a büntetőpert, amelynek terheltjeit, K. P.-t és társait csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a járási ügyészség – közölte a Heollal az Egri Törvényszék sajtószóvivője.

Sike Sándor

Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője a Heolnak elmondta: azon túl, hogy egy tanú nem jelent meg, az ügy lezárásához videófelvételek megtekintése is szükséges, ezért a bíróság az újabb határnapot december 9-re tűzte ki. A több mint három éve, 2018. július 19-én történt cselekménynek az elsőrendű terhelt K. P. mellett vádlottja még K. B. és P. A.

A vádhatóság álláspontja szerint K. P. azon a bizonyos napon a városban működő étterem előtti területen kötött bele a sértettbe, O. B.-be. Az ok viszonylag hétköznapi: a sértett azt kifogásolta, hogy a férfi az autójával a bejárati kapuhoz közeli területen parkolt. A kötözködésre alkalmas válasza erre az volt a terheltnek, hogy a járművével úgy állt meg, hogy a sértett és a társaságában lévő K. A. a kocsijával semmiképpen se tudjanak elindulni. O. B. a személyautójából intett az elsőrendű vádlottnak, hogy menjen arrébb, de ő az autójából kiszállt és kiabálni kezdett.

Ez meg is adta az alapot a további, tettlegességig fajuló eseménysornak: a sértett szintén kiszállt az autójából. Ám a vádlott hozzálépett és a ruháját megragadva lefejelte őt. Az inzultus nem maradt ennyiben, dulakodás kezdődött a sértett és a vádlott között. Mindeközben K. A. a tettlegességbe fajult nézeteltérés további elmérgesedését próbálta megakadályozni, s igyekezett a két verekedőt szétválasztani.

Ez a szétválasztó próbálkozás azon akadt meg, hogy megérkezett az elsőrendű terhelt testvére és annak alkalmazottja. A másodrendű vádlott, K. B. hátulról – azért, hogy K. P. bántalmazni tudja – lefogta O.-t. K. A., aki tanúként lett részese az eljárásnak, a támadók magatartását látva, a barátja segítségére sietett és megpróbálta őt kiszabadítani. Ennek pedig az lett a következménye, hogy az alkalmazott, P. A. hátulról őt fogta le. Ezzel őt is megakadályozták a segítségnyújtásban.

Annak eredményeképpen, hogy a másodrendű vádlott a védekezés lehetőségétől „eredményesen” megfosztotta a sértettet, a testvére ököllel ütni kezdte úgy, hogy háromszor is nagy erejű csapást mért O. B. fejére. Utóbbinak végül sikerült a fogásból kiszabadulnia, ám K. P. – újabb ütéshez készülődve – a sértett nyakát ragadta meg. Túlságosan nagy lendülettel történt azonban mindez, s a terhelt a földre esett. Az vetett véget az utcai garázdaságnak, hogy a vádlottak hallották, amint a jelenlévők rendőri segítséget kértek.

A verekedésig fajult utcai vitának következtében O. koponyazúzódást és a jobb lábának egyik ujján bőrhiánnyal járó sérülést szenvedett, ami nyolc napon belül gyógyult. A Hatvani Járási Ügyészség álláspontja szerint a vádlottak magatartása a környéken tartózkodókban riadalmat és megbotránkozást keltett, megvalósítva ezzel a csoportos garázdaság törvényi tényállását.

Ajánlóképünk illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában