bűnügy

2021.11.12. 09:02

Agyonlövéssel fenyegette meg az útépítő munkásokat egy tarnazsadányi férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Hevesi Járási Ügyészség egy 35 éves tarnazsadányi férfi ellen, aki agyonlövéssel fenyegetett egy egész útépítő brigádot.

HEOL

Fotó: Shutterstock

Dr. Konkoly Thege László ügyészségi sajtószóvivő pénteki tájékoztatása szerint a vádlott idén április 23-án délelőtt már sokadjára hajtott be a forgalomirányító lámpa tilos jelzése ellenére Tarnamérán a fő útnak arra a szakaszára, ami csatornaépítés miatt váltakozó irányból le volt zárva. Ezúttal azonban rosszul járt, mert az egyik munkagép árokásás közben figyelmetlenül sarat fröccsentett a járművére. Ebből szóváltás alakult ki közte és a területen dolgozók között, melynek során a férfi követelte, hogy mossák le az autót.

Mivel erre senki sem volt hajlandó, dühödten távozott, de rövid idő múlva – ezúttal is a piros jelzésen áthajtva – egy másik márkás gépkocsival ismét megjelent a helyszínen és ordítva követelte, hogy mondják meg neki, ki jelentette őt be a rendőrségen az előzőleg tanúsított magatartása miatt. A munkások a kérdést válasz nélkül hagyták, mire a vádlott az anyósülésről felkapott egy nagyon is pisztolynak látszó tárgyat, melyet felhúzott, miközben azzal fenyegetőzött, hogy minden körülötte állót agyon fog lőni. Amikor a járműforgalom a lámpa zöld jelzésére megindult mögötte, az elkövető gázt adott és kiviharzott az utcából.

A járási ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság közérdekű munka büntetést szabjon ki a terhelttel szemben. A maroklőfegyvernek látszó tárgyat a nyomozás során nem sikerült megtalálni és lefoglalni.

A Büntető Törvénykönyv értelmében a közérdekű munka tartamát órákban kell meghatározni, annak legkisebb mértéke negyvennyolc, legnagyobb mértéke háromszáztizenkét óra. A közérdekű munkát az elítélt hetente legalább egy napon – a heti pihenőnapon vagy a szabadidejében -, díjazás nélkül köteles végezni. Amennyiben ezt nem teszi, úgy a büntetését a bíróság szabadságvesztésre változtatja át.

Kezdőképünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában