balesetek

2021.11.21. 09:53

Biciklis gázolás, ittas vezetés és vadbaleset is történt megyénk útjain az elmúlt nap

A rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléses és négy anyagi kárral járó közúti baleset helyszínén intézkedtek Heves megyében.

Heol

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egerben, a Vörösmarty útra kanyarodott a Törvényház út felől egy személygépkocsi november 20-án 10 óra körül, melynek során egy betonoszlopnak ütközött, melyet kidöntött. A sofőr orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett, továbbá a vele szemben végzett alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott – számolt be a Heolnak Mezeiné Kovács Nikoletta rendőrségi sajtóreferens.

Súlyosan megsérült tegnap délután egy kerékpáros Egerben, a Szvorényi és Deméndi utak kereszteződésében, ahol egy személyautó elsodorta a férfit.

Az anyagi káros balesetek közül kettő vaddal történő ütközés miatt történt.

A szolgálatot ellátó állomány négy személyt fogott el az ellenük érvényben lévő körözés alapján és három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt állított elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában