Bűnügy

2022.01.22. 11:30

Berúgott, majd az utcán rátámadt az első emberre egy férfi Bekölcén

Garázda tettek ügyében folytattak büntetőeljárásokat az igazságügyi szervezetek.

Szalay Zoltán

Ha valaki erősen mámorossá válik, többféle garázda cselekedetre is képes Forrás: Shutterstock

– A köznyugalmat erőszakosan megzavaró magatartás bűncselekmény. A Büntető törvénykönyv garázdaságként rendeli büntetni, ha az elkövető egyúttal nem valósít meg súlyosabb bűntényt is. Olyat, ami mellett már csak minősítő körülmény az, hogy a súlyosabb cselekményt garázda módon követte el az illető. A büntetőjog ezt az elméleti konstrukciót nevezi szubszidiaritásnak – közölte elöljáróban a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. 

 

Dr. Konkoly Thege László címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész az egyik általa említett üggyel összefüggésben arra is kitért, hogy a garázdaság vétsége két évig terjedő szabadságvesztés-büntetéssel fenyegetett jogellenes magatartás. E bűntény miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség egy 34 éves férfival szemben. Az illető tavaly egy júliusi délutánon Bekölcén zavarta meg a köznyugalmat azzal, hogy bősz italozást követően – miután részegsége miatt kiküldték a kocsmából – a helyi italbolt előtt ököllel megütötte az első embert, aki szembe jött vele. Ezután a közelben lévő buszmegállóhoz ment, ahol földhöz vágta a nála lévő söröskorsót és kiverte az esőbeálló deszkafalát. 

 

A járási vádhatóság a vádiratában közérdekű munka kiszabására tett indítványt az elkövetővel szemben. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában