Bűnügy

2022.01.27. 08:57

Életveszélyes sérülést okozott egy önbíráskodó férfi Egerben

A Heves Megyei Főügyészség több súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolja azt a 26 éves férfit, aki másfél évvel ezelőtt Egerben a nyílt utcán többekkel szemben is erőszakoskodott.

HEOL

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A sértettek egyike – egy akkor 18 éves fiatalember – 2020 nyarán 20 ezer forintot kért kölcsön a vádlottól azzal, hogy azt részletekben fogja visszafizetni neki. A kölcsönadónak azonban hamarosan anyagi nehézségei támadtak, ezért sürgetni kezdte a mihamarabbi törlesztést, melynek érdekében 2020. július 8-án kora este megállította a munkából hazafelé tartó adósát az utcán és felszólította őt, hogy az aznap felvett bérét adja át neki - tájékoztatta portálunkat szerdán dr. Konkoly Thege László ügyészségi sajtószóvivő.

 

Ebből szóváltás támadt, melynek eredményeként a sértett kétezer forintot ajánlott fel a vádlottnak, aki kevesellte az összeget. A felek között végül tettlegességig fajuló vitát követően az erőszakos terhelt ötezer forintot vett el fiatal adósától.

 

Ekkor jelent meg a helyszínen a sértett közelben lakó édesapja, aki békítőleg próbált beavatkozni a konfliktusba, mire a vádlott ököllel az arcába csapott, amitől a férfi eszméletét vesztve hanyatt esett. Az ütés, illetve az elzuhanás következtében a középkorú sértett koponyaalapi-, valamint arckoponyacsont törést szenvedett, ami közvetett életveszéllyel járt. A férfi a sérülései miatt hosszas kórházi kezelésre szorult.

 

A Heves Megyei Főügyészség az elkövetett cselekmények miatt önbíráskodás bűntettével és életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja a korábban már büntetett elkövetőt.

 

Vádiratában a vádhatóság arra tett indítványt, hogy amennyiben a terhelt az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, úgy a bíróság vele szemben halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönbüntetést szabjon ki, és 4 évre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától. 

Címkék#Bűnügyek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában