Kegyetlen!

2022.01.28. 13:51

Kivégezte, kútba dobta, lebetonozta ismerősét egy egri munkás - jön a rémtörténet újabb tárgyalása

A Heves Megyei Főügyészség K. G. és társaival szemben emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

HEOL

Forrás: Shutterstock

A tárgyalási jegyzékében olvasható tájékoztatás szerint az Egri Törvényszék kedden nyilvános ülésen tárgyalja azt az ügyet, ahol K. G.-nek és társainak emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt kell felelniük.

 

Korábban portálunkon is beszámoltunk róla, hogy az első vádpont szerint második- és harmadrendű vádlottak építőipari vállalkozást működtettek, az elsőrendű vádlottat munkavállalóként alkalmazták. A vádlottak egy közösen bérelt lakóházban éltek. A másodrendű vádlott több évtizede ismerte a sértettet, aki 2015-ben többször megjelent a vádlottak által bérelt ingatlanban. Idővel a sértett felbukkanásai – rámenőssége, valamint agresszív megnyilvánulásai miatt – egyre terhesebbé váltak mindhárom vádlott számára. 2015 karácsonya előtt a sértett váratlanul megjelent a vádlottak lakóhelyén, ahol beszélgetést követően az elsőrendű vádlott ismeretlen okból egy nagyméretű kőműveskalapáccsal nagyerejű ütést mért a sértett fejére, az okozott sérülés a sértett halálához vezetett. A vádlottak a holttestet közösen az ingatlan udvarán lévő kúthoz vitték és abba beledobták. Néhány nap múlva az elsőrendű vádlott a kutat előbb építési törmelékkel feltöltötte, végül a kútnyílást a másodrendű vádlott segítségével lebetonozta.

 

A második vádpont szerint 2016. január hónapban a másodrendű vádlott felhívására az elsőrendű és a harmadrendű vádlottak megjelentek a néhai sértett tanyáján, ahonnan különböző használati tárgyakat, bútorokat, szerszámokat, haszonállatokat tulajdonítottak el összesen nagyjából 150 ezer forint értékben. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában