Garázdaság

2022.01.21. 20:00

Négyen rontottak be az udvarra, és verték meg a tulajt Verpeléten

Garázda tettek ügyében folytattak büntetőeljárásokat az igazságügyi szervezetek.

Szalay Zoltán

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

– A köznyugalmat erőszakosan megzavaró magatartás bűncselekmény. A Büntető törvénykönyv garázdaságként rendeli büntetni, ha az elkövető egyúttal nem valósít meg súlyosabb bűntényt is. Olyat, ami mellett már csak minősítő körülmény az, hogy a súlyosabb cselekményt garázda módon követte el az illető. A büntetőjog ezt az elméleti konstrukciót nevezi szubszidiaritásnak – közölte elöljáróban a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. 

– Részben a köznyugalom megzavarására is alkalmas volt azon férfiak tette, akikkel szemben az Egri Járási Ügyészség nem garázdaság, hanem halmazatban akár 12 év börtönnel büntethető csoportosan, részben felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete, s a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat – sorolta dr. Konkoly Thege László. 

Történt ugyanis, hogy 2019. május 31-én délután négy személy csákánynyelekkel felszerelkezve rontott be a sértett verpeléti házának udvarára. Azt feltételezték – tévesen –, hogy a porta tulajdonosa korábban meglopta őket. Vitatkoztak, s a terheltek a házigazda kezeit és a lábait megragadva elcipelték őt az otthonából egy másik házba, ahol ököllel hosszasan csépelték áldozatukat. Ezt követően belökték egy mikrobuszba, amiben egy órán át tartották fogva. Végül elhurcolták a férfit a helyi körzeti megbízott rendőr irodájába. Onnan szállították a sebesültet mentővel kórházba. 

– Az ügyészég arra tett mértékes indítványt, hogy beismerésük esetén a bíróság az előkészítő ülésén az elsőrendű vádlottal szemben négy és fél év, a másodrendű terhelt ellen négy esztendő, a harmad- és negyedrendű vádlottakkal szemben személyenként három és fél év börtönbüntetést szabjon ki, s valamennyiüket tiltsa el a közügyek gyakorlásától is – zárta ismertetőjét a megyei főügyészség sajtószóvivője. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában