Tárgyalás

2022.02.23. 18:36

Lefejelés és dulakodás lett a vége a parkolási vitának egy hatvani étterem előtt

Folytatódik a tárgyalása azoknak a férfiaknak, akik még 2018-ban szólalkoztak össze.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Csütörtökön a Hatvani Járásbíróságon folytatódik a négy férfi tárgyalása. 

A Hatvani Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat. 

A vádirati tényállás szerint a vádlottak az alábbi bűncselekményt követték el:

K.P az ügy I. rendű vádlottja 2018. július 19-én, egy étterem előtti területen sérelmezte, hogy egy személy autójával a bejárati kapuhoz közeli területen parkolt, ezért saját járművével úgy állt meg, hogy a parkoló személyek gépkocsijukkal ne tudjanak elindulni. Az elindulni készülő sofőr az autójából intett K.P-nak, hogy menjen arrébb, mire vele lévő társa a gépkocsiból kiszállt és kiabálni kezdett. A sofőr szintén kiszállt az autóból, mire K.P hozzá lépett és a ruháját megragadva, megfejelte a sértettet. Ezt követően dulakodás, lökdösődés alakult ki. 

A dulakodás során a sértettnek végül sikerült az őt ért fogásból szabadulnia, miközben az I. r. vádlott újabb ütéshez készülődve megragadta a nyakát, így a földre estek. Ezután a vádlottak – hallották, hogy a jelenlévők rendőri segítséget kértek, ezért felhagytak a további támadással.

A cselekmény a környéken tartózkodókban riadalmat és megbotránkozást keltett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában