Bűntény

2022.04.28. 12:19

Nagy összeg tűnt el az egri médiacégtől

Adathalászat történhetett.

Sz. M. L.

Forrás: Pixa Bay

Úgy tudjuk, tetemes összeget emelhettek le adathalászat útján ismeretlen tettesek a Média Eger Kft. számlájáról. Az Eger Hírek információi szerint az ismeretlen tettes vagy tettesek a cég banki adatait illegális úton megszerezve tulajdonítottak el a napokban 11 millió 500 ezer forintot a Média Eger Kft. számlájáról. A feltételezések szerint a cég internetbankos adatait az elkövetők egy adathalász e-mail segítségével szerezhették meg. Információik szerint ezt nyithatta meg valaki a cégnél, így sikerült az összeget eltulajdonítani, ezért az érintett számítógépet a rendőrség már le is foglalta. 
Dr. Somogyi Kinga, a Média Eger Kft. ügyvezető igazgatója, megkeresésünkre elmondta, jelenleg folyik az ügy vizsgálata, ezért annak lezárultáig nem tud nyilatkozni. Mirkóczki Ádám polgármester portálunknak megerősítette a történteket. Elmondta, hogy az illetékesek minden hivatalos lépést megtették az ügyben. 

Portálunk megkeresésére Mezeiné Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatott, hogy az Egri Rendőrkapitányság csalás és más bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Hozzátette, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében legyünk nagyon óvatosak, ha a bank nevében telefonál valaki. Hívjuk fel erre a hozzátartozóink, ismerőseink figyelmét is.

– Az e-mailen, SMS-en és telefonon keresztüli csalások nagyon gyakori visszaélési formákká váltak. Ezek célja, hogy az elkövetők a pénzintézetre, bankra hivatkozva csalják ki a számla vagy bankkártya birtokos személyes adatait, internetbanki belépéshez szükséges azonosítót, biztonsági kódot, jelszót vagy bankkártya adatokat. Ha ilyen hívást kap, azonnal szakítsa meg a beszélgetést, és hívja fel bankja ügyfélszolgálatát, hogy rákérdezzen a vitatott tranzakcióra. A beszélgetés elején kérdezzük meg, hogy kit keres, és ha nem tudja a pontos nevünket, akkor szakítsuk meg a hívást. Semmilyen programot ne telepítsünk, még a bank nevében telefonáló személy kérésére sem. Személyes vagy banki adatot – ideértve a bankkártya adatokat is – ne osszunk meg senkivel telefonon! Ha valóban a bank ügyintézője telefonál, ő ismeri a szükséges adatokat – közölte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!