Tárgyalás

2022.05.17. 17:31

Covid-tesztekkel trükköztek Heves megyében, ismét bíróság előtt a vádlottak

Egészségügyi termék hamisításának bűntette a vád.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Korábban már tartottak tárgyalást az ügyben, azonban szerdán folytatóik a per. 

A Gyöngyösi Járási Ügyészség J.A. és társa ellen egészségügyi termék hamisításának bűntette miatt emelt vádat – áll az Egri Törvényszék oldalán, az ügy kapcsán kiírt tárgyalási jegyzékben.

Az ügy leírása szerint, J. A., az első számú vádlott, egyéni vállalkozó fő tevékenységi köre melegkonyhás büfé üzemeltetése. Az egyéni vállalkozói tevékenységi kört 2020. márciusában „Egyéb gyógyászati termék kiskereskedelme” és „Gyógyászati segédeszköz kiskereskedelme (egészségügyi szolgáltatásként)” tevékenységi körre is bejegyeztette, mivel szándékában állt az új világjárvány, az új koronavírus vizsgálatára szolgáló teszt beszerzése és eladása.

J. A. társa ezt követően e-mailben vette fel a kapcsolatot egy kínai céggel, amellyel megállapodott, hogy a cég által gyártott, COVID-19 teszteket vásárol. Kétezer kínai gyorstesztet rendelt meg Magyarországon történő értékesítési céllal és azok forgalmazása érdekében internetes oldalakon hirdetést adott fel. A teszt ára 8 ezer 800 forint  volt, melyhez J. A.  biztosította a számlázási lehetőséget a nevén lévő egyéni vállalkozás keretében, azonban nem tett eleget forgalmazói kötelezettségének és a kereskedelem
során olyan tulajdonságokkal látta el a terméket, amelyre az nem rendelkezett megfelelőséget igazoló tanúsítvánnyal. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában