Halasztások

2022.06.07. 17:28

Háromból semmi: egyik ügyben sem történt előrelépés az Egri Törvényszéken

Egy előkészítő ülést és két tárgyalást tartottak volna, azonban mindhárom elmaradt.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az Egri Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat. Az ügyben előkészítő ülést tartottak volna, azonban a védő kérelmére ezt elhalasztották – tájékoztatta heol.hu-t Hoszné Dr. Nagy Tímea, az Egri Törvényszék sajtószóvivője.

Mint megírtuk a vádlott nappal, jó látási viszonyok között egy udvarról akart kitolatni tehergépkocsijával, ennek során azonban nem észlelte az úton kerékpárral közlekedő sértettet, akit a tolató tehergépkocsi hátuljával fellökött.

Tárgyalást tartottak volna annak az ügyében is, aki ellen az Egri Járási Ügyészség jogosulatlanul megszerzett elektronikus készpénzhelyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A vádlott azonban nem jelent meg, így a tárgyalás elmaradt.

Szintén kedden volt esedékes egy egri központú bűnszervezet tagjainak tárgyalása is. Az Egri Törvényszék előtt költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt D.M. és társai ellen folyamatban lévő büntető ügyben a bíróság a tárgyalást elhalasztotta, mert az egyik vádlott védője nem jelent meg. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában