Rablás

2022.06.13. 10:26

Kábítószerért vertek össze egy férfit Egerben

Vásárlás céljából keresték fel áldozatukat, de verés lett a történet vége. 4 évet kaphatnak.

HEOL

A tett színhelye

Forrás: ügyészség

Az Egri Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat azokkal a tettestársakkal szemben, akik 2021-ben, egy májusi éjjelen azért mentek el Egerben az egyik nagy élelmiszer áruház mögötti füves területre, hogy ott tudatmódosító szert vásároljanak a sértettől. A helyszínre érve felrázták az alvó férfit, majd tüzet és füvet kértek tőle, de ő nem tudott a kívánt dolgokkal szolgálni. Ezért az egyik vádlott a mellkasára térdelve megöléssel fenyegette őt, majd többször megütötte és megrúgta a fejen, miközben társa átkutatta a sértett táskáját, melyből nyugtató hatású gyógyszereket vett jogtalanul magához. Mivel más érték nem volt a sértettnél, ezt követően a vádlottak távoztak a helyszínről.

Az elkövetők letartóztatásban várják a bíróság előkészítő ülését. Az ügyészség mértékes indítványt tett a vádiratában arra az esetre, ha a rablók a váddal egyezően beismerik a bűnösségüket az előkészítő ülésen. Fejenként 4 év szabadságvesztés, valamint ugyanilyen tartamú közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádhatóság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában