Debreceni Ítélőtábla

2022.06.15. 11:39

Súlyosított ítélet az édesanyja halálát okozó gyöngyösi nőnek

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott fegyházbüntetését és közügyektől eltiltását 6-6 évre súlyosította.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást és helyesen következtetett a vádlott bűnösségére - erről Berényiné Fórizs Ildikó, a Debreceni Ítélőtábla sajtótitkára tájékoztatta portálunkat szerdán. A vádlott mentális betegsége általa nem ismert és kezeletlen, ugyanakkor alkoholos befolyásoltság állapotában követte el tettét. A vádlott cselekménye háromszorosan minősülő emberölés bűntette, hiszen különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követte el. Emiatt a törvény szerint kiszabható legrövidebb időtartam 10 év. Azonban a vádlott mentális betegségére, közepes fokú korlátozottságára tekintettel indokolt volt ennél rövidebb tartamú büntetés kiszabása. A törvényszék viszont túlzott jelentőséggel vette figyelembe az enyhítő körülményeket. Ezért az ítélőtábla a szabadságvesztés büntetést és a közügyektől eltiltást is 6-6 évre súlyosította.

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2022 januárjában H. E.-t különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 4 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért fellebbezett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015 óta élt együtt nyugdíjas édesanyjával, a sértettel Gyöngyösön egy négyemeletes társasházban. A vádlottnak nem volt munkahelye, a sértett nyugdíjából és testvérétől kapott anyagi támogatásból éltek. A sértett 2018-ban és 2019-ben is műtéten esett át, életkora és betegségei miatt csak járókerettel tudott mozogni a lakáson belül, onnan egyedül nem tudott kimenni. Az idős nő ápolását a lánya látta el, emiatt viszonyuk időnként feszült volt, gyakran vitatkoztak, de egyben nagyon ragaszkodtak is egymáshoz.

A vádlott alkoholos állapotban,2020 augusztusában öngyilkossági szándékkal meggyújtotta a szobájában lévő függönyt. A tűz átterjedt az ágyneműre, ágyszerkezetre, majd a könyvespolc és a ruhásszekrény is meggyulladt. Leszakadt az álmennyezet, átégett a padlóburkolat, elégtek az ajtó- és ablakkeretek. A felszabadult égéstermék átterjedt a sértett által lakott szobára és fürdőszobára is. A sértett a tűz keletkezésekor átment a vádlott szobájába, ahol másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezért kimenekült a fürdőszobába, azonban ott beesett a zuhanyfülkébe. Onnan nem tudott felkelni és segítséget sem tudott kérni. 

Az édesanya olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vádlott a tűz meggyújtását követőn felhagyott az öngyilkossági szándékával, és a sértett nélkül elhagyta az égő lakást és a lépcsőházban leült. Senkit nem értesített a tűzről, nem kért segítséget az édesanyja kimentéséhez, és nem mondta meg a kiérkező rendőröknek sem azt, hogy hol van a sértett a lakáson belül, hanem belenyugodott abba, hogy az édesanyja meg is halhat. A kisszoba ablakain kilépő lángok függőleges irányban felfelé haladta a társasház homlokzatán. A házban legalább 15 személy tartózkodott otthon ebben az időben. A füst a lépcsőházban is áramlott ezért a lakásokból kimenekülők ki voltak téve a füstmérgezés veszélyének. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában