Vádemelés

2022.08.08. 11:20

A beton villanyoszlopot is kidöntötte az ittas sofőr Egerben

Pénzbüntetést indítványoznak a vádhatóságok leggyakrabban ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségének elkövetői ellen.

HEOL

A felvétel a parkoló teherautónak ütköző kocsi helyszínelésekor készült

Forrás: Egri Járási Ügyészség

– A pénzbüntetés a napi tétel számának és az egy napi tétel összegének a szorzata. A napi tételek száma esősorban az elkövetett cselekmény tárgyi súlyához, míg az egy napra eső összeg az elkövető vagyoni viszonyaihoz igazodik – tájékoztatott hétfői közlésében dr. Gubala Ádám Miklós, a Heves Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze. Hozzáfűzte: – A csak bíróság által kiszabható pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, a legnagyobb ötszáznegyven napi tétel. Az egynapi tétel összegét legalább ezer, legfeljebb ötszázezer forintban kell meghatározni.

 

A kommunikációs szakember példákkal is szolgált. Az Egri Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a járásbírósághoz nemrég benyújtott vádirataiban, amely szerint szerint egy 41 éves férfi idén május 19-én kora hajnalban Egerben közepesen ittasan autózott. Amikor a rendőrök ellenőrzés alá vonták, a szonda pozitív értéket mutatott. Egy pétervásárai férfit is vádol az ügyészség. Az illető nyáron Szentdomonkoson közlekedett úgy a gépkocsijával, hogy nem sokkal korábban alkoholos italokkal öblögette a torkát.

 

Egy hatvan esztendős férfi ellen az a vád, hogy májusban munka után pityókásan hajtotta a négykerekűjét Egerben. Az ittasságából és fáradtságából faladóan egy pillanatra elaludt. Emiatt egy balra ívelő kanyarban az úttestről lehaladt, és a gépkocsijával nekiment egy éppen ott parkoló teherautónak. Az ütközés hatására a nagy tömegű jármű előre mozdult és eltalált egy légkábelt tartó beton villanyoszlopot, ami eltört. Az anyagi káros balesetben személyi sérülés nem történt és szerencsére az áramszolgáltatás sem maradt ki.

 

Megvádolta a vádhatóság azt a felsőtárkányi férfit is, aki június 6-án italozás közben összeveszett a kedvesével, majd alkohollal a szervezetében elindult Lillafüredre. Azt közölte a hatósági emberekkel, hogy az ottani erdőkben keresett volna nyugalmat.

– Az ügyészség a vádiratok mindegyikében indítványozta azt is, hogy a bíróság tiltsa el az ittas vezetőket a közúti járművezetéstől – ismertette a tényeket dr. Gubala Ádám Miklós.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában