Különös kegyetlenség

2022.09.29. 07:00

Brutalitás Ivádon: autóval is áthajtott a lányon, miután betörte a koponyáját

Az emberölés – köznapi nyelvben használatos kifejezéssel gyilkosság – a legsúlyosabb, s leginkább elítélendő bűncselekmény. Más ember életének kioltása ráadásul a leginkább megvetendő tett. Különösen az, ha a deliktum minősített esete róható az elkövető terhére. A közelmúltban Gyöngyösön feltárt élet elleni bűntény, s egy hét évvel ezelőtti, Ivádhoz közeli brutális cselekedet apropóján idézzük a büntetőjogi szabályozást.

Szalay Zoltán

A terhelt szívességből fuvarozta a lányt, akit útközben brutálisan megölt. Illusztráció.

Forrás: Shutterstock

 Az eltűnését követően csaknem két héttel, szeptember 14-én találtak rá miskolci rendőrök Gyöngyösön egy 23 éves vállalkozó holttestére egy személygépkocsi csomagtartójában. Amint arról akkor a rendőrségi sajtótájékoztató alapján hitelt érdemlően beszámoltunk, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai még az áldozat előkerülése napján elfogták és előállították a főkapitányságra T. Gy. gyöngyöshalászi és T. S. abasári lakosokat, akik gyanúsíthatók a bűntény elkövetésével. Mindkettejüket őrizetbe is vették. 

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája szeptember 17-én elrendelte a két férfi – egy testvérpár – letartóztatását. Az indoklás szerint alappal feltehető ugyanis, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén elérhetetlenné válnának, a hatóságok elől elrejtőznének, a bizonyítást megnehezítenék, a még elő nem került tárgyi bizonyítási eszközöket elrejtenék és mindezekkel a büntetőeljárás sikerét meghiúsítanák. A végzés nem végleges, azt az ügyész tudomásul vette, ám mind a gyanúsítottak, mind pedig a védőik fellebbezést jelentettek be, elsődlegesen szabadlábra helyezésük, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében. A végleges döntést az Egri Törvényszék hozza meg. 

Ez a büntetőeljárás még a kezdeti szakaszában van, azt emberölés bűntettének gyanúja miatt folytatják a bűnüldözők. Ebben az ügyben a beszerzendő bizonyítékok segíthetik majd a hatóságokat, hogy az emberölés alap- vagy valamelyik törvényben szabályozott minősített esete állapítható-e meg. 

Az viszont bizonyos, s a jogerős másodfokú határozat is megerősíti, hogy a legsúlyosabb élet elleni bűncselekmény tizenegy minősített változata közül kettőt is méltán a terhére rótt döntésében a bíróság annak a 38 esztendős férfinak, aki 2015. március 5-én ritkán tapasztalható brutalitással végzett Ivád közelében egy egyébként általa ismert 18 éves lánnyal. 

A sokat tapasztalt szakemberek véleménye szerint is az elmúlt tíz év egyik legkegyetlenebb gyilkossága volt ez, amiről annak idején a lapunkban is többször írtunk. 
A bátonyterenyei fiatal holttestére másnap bukkantak rá a Heves megyei falu határában. A nógrádi és a hevesi rendőrök nagyszabású nyomozást folytattak közösen. Ennek során csaknem száz embert hallgattak ki tanúként, valamint 424 nyomot és bűnjelet rögzítettek, illetve foglaltak le. Az ügyben keletkezett nyomozati irat ötezer oldalas volt, amit megküldtek az illetékes ügyészségnek. Április 2-án a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomravezetői kétmillió forintos díjat tűzött ki. Ennek a napján ugyanakkor bejelentették, hogy elkapták a gyilkosság gyanúsítottját. Összehangolt akcióban a bűnüldözők előállítottak ugyanis egy salgótarjáni férfit, akit Nagybátony közelében fogtak el, miközben a 21-es számú főúton haladt a gépkocsijával. 

A Heves Megyei Főügyészség a nyomozás lezárása után egy héten belül elkészült a vádirattal. Abban különös kegyetlenséggel elkövetett, azaz minősített emberölés bűntette címén emelt vádat a terhelt, K. Zs. S. ellen. 

Dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész közölte, hogy a vádindítványban az szerepel, a lány a bűntény napján hazafelé tartott salgótarjáni középiskolájából Bátonyterenyére. A vádlott, aki ismerte őt korábbról, felajánlotta, hogy autón hazaviszi. A fiatal beszállt a kocsijába. 

Mátraterenye után azonban a későbbi vádlott a 23-as főútról egy földútra kanyarodott le, s Ivád külterületén, a Hideghegy-dűlőben állt meg. Ott mindketten kiszálltak a járműből, s vitatkozni kezdtek, mivel még útközben a vádlott azt kérdezte a középiskolástól, hogy öt ezresért hajlandó-e vele közösülni. A kérdésre a megszólított nem válaszolt, amit a férfi beleegyezésnek vélt. A szóváltásuk elfajult. A férfi indulatba jött, s egy rúdhoz hasonló eszközzel többször megütötte a lányt, aki ennek következtében a földre zuhant. A vádlott ekkor egy baltaszerű tárgyat vett magához, s azzal nagy erejű csapással betörte az áldozata koponyáját. Az igazságügyi orvos szakértő szakvéleménye arról szólt, hogy a sérülés és a hozzá társuló kivérzéses sokk miatt a sértett néhány percen belül az életét vesztette. 

Ám ez a rettentően brutális támadás sem volt elég a férfi számára. Beugrott az autójába, s a kocsival szándékosan ráhajtott a haldokló ifjúra, akinek ezzel szív- és tüdőzúzódást okozott. Mindezek miatt a lánynak az élet kioltásával szükségképpen együtt járó fájdalmat lényegesen meghaladó szenvedést kellett elviselnie. 

A vádhatóság a bizonyítékok alapján azt indítványozta, hogy a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtsa a szörnyű bűntény vádlottját. Első fokon az Egri Törvényszék ezt a szankciót szabta ki a terheltre. A vádlott és a védője fellebbezése után másodfokon a Debreceni Ítélőtábla tárgyalta a bűnügyet. Jogerős döntésében aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta vádlottat, jóváhagyva az Egri Törvényszék elsőfokú ítéletét – ismertette a táblabíróság szóvivője, Fórizs Ildikó. Hozzátette: K. Zs. S. a legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Őt mellékbüntetésül tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. 
 

A bűncselekmény minősített esetei

A jelenleg hatályos Büntető törvénykönyv 160. szakasza rendelkezik az emberölésről. Az első bekezdésben foglalt rendelkezés értelmében ezt a bűntettet az valósítja meg, aki mást megöl. Már a bűncselekmény alapesete is rendkívül szigorú, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés-büntetést von maga után. A deliktumnak tizenegy, az alapesetnél keményebb szankcióval járó minősített esete létezik. Ezek: ha e tettet előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel, hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, közfeladatot ellátó személy sérelmére, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy sérelmére, több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve, különös visszaesőként, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére vagy a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el. A terhelt e cselekedetekért jogerős ítélettel tíztől húsz évig, vagy akár életfogytig tartóan kerülhet rács mögé. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában