Elismerés

2022.09.26. 11:51

Kitüntették az életmentő kerecsendi polgárőröket

Életmentő Érdemérmet vehetett át a napokban Budapesten a Teve utcai rendőrpalotában Kőrösi Csaba, a Kerecsendi Polgárőr Egyesület vezetője és párja, Mata Piroska.

B. K.

Kőrösi Csaba és párja, Mata Piroska a rangos kitüntetéssel

Forrás: Beküldött fotó

Meglepődött a középkorú pár, amikor szeptember 16-án azzal hívta fel őket telefonon Szucsik János, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnökhelyettese, hogy másnap reggel öltsenek egyenruhát, mert Budapestre indulnak. Út közben derült ki, hogy a Teve utcai rendőrpalotába tartanak, ahol szép kitüntetéssel ismerik el munkájukat. Az Életmentő Érdemérmet Dr. Túros Andrástól, az Országos Polgárőr Szövetség elnökétől és Mergancz Sándor rendőr dandártábornoktól vehették át. E napon ők részesültek egyedül az országban ebben az elismerésben.

Portálunkon többször is hírt adtunk arról, hogy az egyesület tagjai az elmúlt években több alkalommal is bizonyították rátermettségüket és lélekjelenlétüknek köszönhetően életeket mentettek. A legutóbb idén nyáron számoltunk be arról, hogy az esti órákban a szokásos járőrözés után épp hazaindulni készült Kőrösi Csaba, a Kerecsendi Polgárőr Egyesület vezetője és a párja, aki ugyancsak önkéntesként dolgozik a szervezetben. Arra lettek figyelmesek, hogy a polgármesteri hivatal előtti leállósávban egy hatvan év körüli férfi parkolt le egy kisbusszal, és segítségért kiáltott. Odasiettek, és látták, hogy a sofőr nagyon rossz állapotban van, de annyi ereje még volt, hogy hívja a 112-es segélyhívót. Csaba elmondása szerint a nejével együtt kisegítették az autóból, stabil oldalfekvésbe helyezték, miközben hívták a mentőket. Amíg a segítség a helyszínre érkezett, telefonon követték az utasításokat. Rövid időn belül két mentőautó érkezett a helyszínre, ahol megkezdték a kisbusz vezetőjének szakszerű újraélesztését.

A férfi életét a gyors beavatkozásnak és a laikus életmentőknek köszönhetően sikerült megmenteni. A kerecsendi polgárőrök nem először mentettek életet. Korábban az egyik fiatalabb tagjuk is hasonló lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot.

Csaba 1996 óta tagja helyi egyesületnek, 2020 februárja óta pedig a huszonöt tagú szervezet egyhangú szavazatának köszönhetően vezeti is azt. Élettársa, Piroska sokáig nézte, mint készül a párja az esti szolgálatra, aztán egy idő után arra kérte, hadd tarthasson vele. Jelenleg ő az egyetlen hölgy az egyesületben.

Napközben mindketten dolgoznak. Csaba a Heves Megyei Vízmű Zrt., párja a demjéni Korona Borház alkalmazottja. Délután négyre érnek haza, s hetente egy-két alkalommal indulnak el a kora esti órákban, hogy ügyeljenek a falu biztonságára. A településen működik a Kerecsend Közbiztonságáért Egyesület is. Velük is igyekeznek együttműködni, s ha szükség van rá, segítik egymás munkáját. 

Az önkéntesek tevékenysége felértékelődött az elmúlt hónapokban, mivel több mint egy éve nincs körzeti megbízott rendőre a falunak, így a bűnmegelőzésben, a közbiztonság fenntartásában nélkülözhetetlenek. 

Bár a statisztika szerint jelentősen csökkent a bűncselekmények száma az elmúlt években a településen, a helyiek jól tudják, hogy az ördög nem alszik. A szegregátumokban megállíthatatlanul terjed az olcsó drogok használata, a nem állandóan lakott ingatlanokból pedig időnként több százezres ingóságok tűnnek el egyik napról a másikra az éj leple alatt.

Csaba azt mondja, hogy bár a falu több pontján is működnek térfigyelő kamerák, a felvételek megtekintésére egyelőre ők nem jogosultak. Ez hamarosan változhat, mivel még ebben az évben elvégezhetnek egy olyan kurzust, aminek lényege a közterületi kamerák használatának, jogi hátterének alaposabb megismerése.  

A szomszédoknak is segítenek, ha kérik

A kerecsendi polgárőröket sok helyre hívják nagyobb rendezvények biztosítására, s ha tehetik, részt is vesznek azokon. Idén ott voltak a verpeléti Bor és Nóta Ünnepen, a Szihalmi Fúvós Fesztiválon, de részt vettek az idén újjáéledt kerecsendi zarándoklat felügyelésében is. Az augusztusban megrendezett, nagyszabású, helyi romanapon is besegítettek. Csaba szomszédjában két ingatlan is van, amelynek budapesti tulajdonosai őt bízták meg azzal, hogy nézzen rá rendszeresen a portára. A polgárőr pár örömmel áldoz szabadidejéből a közösség szolgálatára. Hét éves fiú unokájuk is lelkesen tart velük, ha náluk tölti az időt. 

 

   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában