Bíróság

2022.09.19. 13:33

Letartóztatásban a két férfi, akiket a Gyöngyösön megtalált családapa megölésével gyanúsítanak

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája szeptember 17-én két férfit tartóztatott le, akikkel szemben emberölés bűntette miatt nyomoz a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

HEOL

A döntés indokolása szerint alappal feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén elérhetetlenné válnának, a hatóságok elől elrejtőznének, illetve a bizonyítást megnehezítenék, a még elő nem került tárgyi bizonyítási eszközöket elrejtenék és mindezekkel a büntetőeljárás sikerét meghiúsítanák.

A végzés nem végleges, azt az ügyész tudomásul vette, azonban mind a gyanúsítottak, mind pedig a védőik fellebbezést jelentettek be, elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodlagosan enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében. A végleges döntést az Egri Törvényszék hozza meg – tudatta portálunkkal Hoszné dr. Nagy Tímea, az Egri Törvényszék sajtószóvivője. 

Mint ahogy arról beszámoltunk, hétfőn délelőtt Soltész Bálint, Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője és Péter Kálmán, a bűnügyi osztály vizsgálati alosztályvezetője tartottak sajtótájékoztatót a Gyöngyösön talált holttesttel kapcsolatban. A heol.hu Facebook-oldalán nyomon követhették a fejleményeket. Élőben jelentkeztünk a helyszínről. Egyebek között az is kiderült, hogy a médiában felmerült hírekkel ellentétben nem lakossági bejelentés alapján találták meg az autót.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában