Büntetőeljárás

2022.10.26. 17:30

Egyikük megütötte az egri kórházi biztonsági őrt, a bátyja a sértett hátára ugrott

Keddre volt kitűzve az előkészítő ülés az Egri Járásbíróságon annak az agresszív szajlai testvérpárnak az ügyében, akik 2020. júniusában az egri kórház sürgősségi betegellátó osztályán bántalmazták előbb a biztonsági őrt, majd az egyik szakdolgozóval huzakodtak.

S. S.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az Egri Járási Ügyészség H. J. V-t és társát közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indítványozza felelősségre vonni. Hoszné dr. Nagy Tímea bíró, az Egri Törvényszék sajtószóvivője portálunkat arról tájékoztatta, hogy az elsőfokú bíróság az előkészítő ülést nem tartotta meg, új határnapként november 22-ét állította be.

A bűncselekmény elkövetésének idején – 2020. júniusában – portálunk is beszámolt a történtekről, amikor is a vádlottak a személyzetre támadtak az egri Markhot Ferenc Kórházban. A vádirat szerint az év június 3-án a két férfit mentővel kórházba szállították kábító hatású anyag okozta rosszullét miatt. Nem sokáig voltak, ellátásukat követően elengedték őket. Később, ugyanezen napon, már délután újabb rosszullét miatt ismét beszállította a mentő a testvéreket, s mindkét személyt az elkülönítőben helyezték el.

A másodrendű vádlott, a fiatalabbik férfi – ordítozások közepette – megpróbált az elkülönítőből eltávozni, ezért a sértett, aki biztonsági őrként dolgozik a kórházban, elé állt. A terhelt ekkor egy alkalommal, ököllel a fején megütötte. Az ügy nem maradt ennyiben, mert amikor a biztonsági őr a további támadás elhárítása érdekében a földre vitte támadóját, bátyja a sértett hátára ugrott. A biztonsági őr segítségére siettek azonban a kollégái és a megfigyelő helyiségbe kísérték a vádlottakat.

Azt követően, hogy a vihar átmenetileg elült, az egyik dolgozó észrevette, hogy a fiatalabb vádlott a zoknijában rejtegeti a még megmaradt kábítószert, amit elkért tőle. Ahogy azonban átvette azt, az H. J. V. rátámadt, megpróbálta kicsavarni a kezéből a kis csomagot, melyet mindaddig nem engedett el, amíg egy másik ápoló le nem fújta fertőtlenítő szerrel. A történtek után az elkülönítőben a vádlottak a rendőrjárőr kiérkezéséig még folyamatosan rugdosták az ajtót és a falakat.

A vádirat szerint a terheltek cselekménye alkalmas volt arra, hogy a kórházi dolgozókban és a betegekben megbotránkozást, riadalmat keltsen. A biztonsági őr a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett. A kórházi dolgozó és a sértett közfeladatot ellátó személynek minősülnek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában