Garázdaság

2022.10.08. 12:29

Négy óra alatt három üzletbe is betört, majd feladta magát a csányi férfi

Rövid időn belül elfogták a férfit, aki rengeteg rongálásért, betörésért felelős.

HEOL

Autókat is feltört a csányi rongáló

Forrás: police.hu

Egy férfi a hatvani vasútállomáson várta a rendőröket, miután október 5-én 15 óra körül bejelentést tett, hogy éjjel több helyre betört a városban. Addigra már fény derült a bűncselekményekre, javában tartott az adatgyűjtés, csak a feltételezett elkövetőnek, a 35 éves csányi lakosnak a tartózkodási helye volt még ismeretlen. Miután feladta magát, elfogása is rövid időn belül megtörtént. Mindezt Mezeiné Kovács Nikoletta megyei rendőrségi sajtóreferens közölte portálunkkal.

A szakember hozzátette, a nyomozók azzal gyanúsítják a férfit, hogy október 4-én 23 óra körül közel 40 darab, közterületre kiültettet virágot tett tönkre Csányban. Ezt követően Hatvanba ment, és négy óra leforgása alatt – az ablak betörése vagy az ajtó berúgása után – bejutott három üzletbe, ahonnan váltópénzt és egy mobiltelefont lopott el, továbbá megrongálta egy negyedik üzlet biztonsági kameráját.

A terhére rótt esetek azonban itt nem értek véget, mivel kiderült, hogy – szintén Csányban és Hatvanban – ő volt az, aki az elmúlt hónapokban parkoló autókat, büfékocsit rongált, virágokat szakított ki a közterületen elhelyezett ládákból, valamint betöréses lopást is elkövetett.

A Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya többrendbeli rongálás, garázdaság és lopás bűncselekmények miatt vette őrizetbe a férfit és előterjesztést tett a letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság október 8-án elrendelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában