Ki védi meg?

2022.11.22. 17:30

Csicskáztatás az egri utcán: a bántalmazott fiú nem tudta, kitől kérhetett volna segítséget

Két éven át hallgatott az a fiú, akit az egri Erzsébet udvarban megalázott egy társa, s a csicskáztatásról videó is készült.

HEOL
Csicskáztatás az egri utcán: a bántalmazott fiú nem tudta, kitől kérhetett volna segítséget

Forrás: police.hu

– Az esetre valószínűleg nem derült fény, ha a videót nem küldi el valaki az egyik kereskedelmi tévécsatornához – vélte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Ahogy azt már korábban megírtuk a videó alapján az egri egyenruhások rövid időn belül azonosították a felvételen szereplőket.

A fiatalkorú sértett kihallgatását követően, idén november 18-án önként megjelent az Egri Rendőrkapitányságon az a 18 éves helyi fiatal, aki a gyanú szerint 2020 szeptemberében az egri Erzsébet udvarban egy fiút megütött, majd letérdepeltette.

A fiatal férfi ellen kényszerítés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett, hiszen a cselekmény a felvételen is egyértelműen látható. A nyomozó hatóság azt is vizsgálja, hogy a több mint két évvel ezelőtt készült felvétel alapján milyen további jogsértés állapítható meg. Úgy tudjuk, az elkövetőnek egyébként más erőszakos cselekményért is felelnie kell, amire azóta derült fény. 

De vajon miért hallgatott a bántalmazás elszenvedője, tettük fel a kérdést a rendőrségi szóvivőnek. Soltész Bálint szavai szerint a fiatalember sok mindentől félhetett, az is előfordulhat, hogy nem is tudta, milyen lehetőségei vannak, hogy megvédje magát.

Ebben a konkrét esetben információink szerint a fiatalok ismerték egymást, ám nem egy baráti társaság tagjai voltak, ráadásul szerelmi szál is színezte a történetet. A fiatalabb fiú ugyanis a bántalmazó korábbi barátnőjével kezdett járni abban az időben. Ám ez sem lehet indoka a durvaságnak, ahogyan annak sem, hogy a fiatal nem kért segítséget.

A Telefontanú Program Magyarországon 2001 óta létezik.  Neve bemondása nélkül bárki hívhatja a Telefontanú ingyenes telefonszámát: 06-80-555-111. Ezen a számon bárki, tehetett volna bejelentést 2020-ban is, aki látta az esetet, hiszen a videón látszik, hogy fényes nappal, egy forgalmas udvarban történt.

Soltész Bálint felhívta a figyelmet arra is, hogy minden iskolában dolgozik szociális segítő is, akikhez bizalommal fordulhatnak a fiatalok akkor is, ha zaklatás, bántalmazás éri őket. Biztatná is őket erre, mert, mint mondta van, lehet segítség, amiről a bántalmazottak esetleg nem is tudnak. Továbbá kortárs segítők is dolgoznak szép számmal Egerben, a megye több városának iskoláiban is, hozzájuk is fordulhatnak, ha szüleiket, tanáraikat nem merik bevonni.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában