Baleset

2022.11.24. 11:40

Eltört a bordája a másik sofőr figyelmetlensége miatt, közvetítő segít a jóvátételben

Az autó már megkezdte az előzést, amikor a másik elékanyarodott.

HEOL

Az Egri Járási Ügyészség a közelmúltban négy közlekedési bűncselekmény – minden esetben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége – miatt indult bűnügyben rendelte el közvetítői eljárás lefolytatását - közölte portálunkkal dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.

Egy 72 éves férfi idén májusban Nagygombos felől a 21. számú főút irányába közlekedett autójával, amikor balra, egy mezőgazdasági területhez vezető útra kívánt kanyarodni, amelyet figyelmetlenül hajtott végre és nem észlelte, hogy a sértett már megkezdte a személygépjárműve balról történő előzését. Ennek következében a kocsik összeütköztek, az előzésben lévő jármű az árokba csapódott, vezetője pedig bordatörést szenvedett.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint nem büntethető, aki – többek között – a közlekedési vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő ilyen bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.

A közvetítői eljárás – úgynevezett elterelés – a gyanúsított és a sértett megegyezését, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő, az elkövető, illetve a sértett hozzájárulásával alkalmazható eljárás. Az ügyészség ebből a célból 6 hónapra – mely meghosszabbítható – függeszti fel az eljárást. A közvetítői eljárást arra illetékes hatóságként a Kormányhivatal folytatja le, külön törvény rendelkezései alapján.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában