Tettes nélkül

2022.11.26. 15:30

Hiába ismerte be a gyöngyösi anya meggyilkolását, mégsem ítélték el a fiatalt

Az emberölés bűntette az a bűncselekmény, amiben a legjobbak a felderítési mutatók. Akadnak azonban esetek, amelyekben – bizonyítottság hiányában – nem sikerült elítélni a feltételezett gyilkost. Az elmúlt 25 évben Heves megyében is előfordult többször, hogy kétely merült fel és a bíróság felmentő ítéletet hozott.

Sike Sándor

Több mint negyedszázada történt, hogy az egyik kábelszolgáltató gyöngyösi irodájában, fényes nappal megölték az ottani alkalmazottat, egy kétgyermekes édesanyát. Az ügyészség – hosszú nyomozást követően – egy Füzesabonyhoz közeli faluból való fiatalkorút vádolt meg az emberöléssel. A Heves Megyei Bíróság több tárgyalást is tartott, ezeken a sértett özvegye minden alkalommal részt vett.

A bizonyítás érdekessége, hogy a fiú, amikor a rendőrség meggyanúsította és őrizetbe vette, a jegyzőkönyv szerint bevallotta, hogy ő volt az elkövető. Az volt azonban a baj ezzel a beismeréssel, hogy sem a védője, sem pedig valamelyik szülő, nem volt jelen a kihallgatáson, így ezt a bizonyítékot a bíróság kizárta, a vádlott pedig később mindent tagadott. Más, 100 százalékban meggyőző bizonyíték azonban nem szólt ellene, noha minden eleme a nyomozati anyagnak azt sugallta, hogy akár ő is lehetett az elkövető. Ezek azonban kevésnek bizonyultak a marasztaló ítélethez.

Szintén felmentéssel zárult az egri Nagy János utcai, jó 23 évvel ezelőtti eset. Az ott lakó nőt egy pénteki napon találták holtan, az orvosszakértői vélemény szerint bántalmazás áldozata lett. Hamarosan az élettársát gyanúsították meg az emberöléssel, de elítélni nem sikerült. Ennek alapvető oka abban keresendő, hogy a halál beállta és a feltalálás között hosszabb idő telt el, így nem lehetett pontosan megállapítani a bántalmazás pontos időpontját, ami lehetett akár kedd kora délelőtt, de annak a napnak akár az éjszakája is.

Ez azért lényeges momentum, mert az élettárs kedden reggel távozott otthonról, s délután Füzesabonyban rablás miatt elfogták és este már rendőrségi fogdában ült. Amikor az áldozat holttestének feltalálásakor a rendőrség adatgyűjtést végzett a környéken, találtak két nőt, akik a Nagy János utcai lakásra néző társasházi függőfolyosón beszélgetve láttak bemenni a nőhöz – hétfőn, vagy kedden este 10 körül – egy férfit.

Ez a hétfőn, vagy kedden azért vált lényegessé, mert az adatgyűjtéskor a rendőröknél nem volt írószerszám, így nem készítettek írásos feljegyzést, s amikor a két asszonyt egy hónappal később hivatalosan is kihallgatták tanúként, már nem tudták megmondani, hogy valójában melyik napon is látták az idegent. Tehát lehetett akár kedd is, amikor már a vádlott őrizetben volt. Így akár az az idegen is lehetett a tettes.

Felmentéssel zárult az andornaktályai, a Rejtő Jenő utcában lévő nyaralóban történt gyilkosság büntetőpere is. Ebben az esetben is a halál beálltának az ideje fogott ki az igazságszolgáltatáson. A cselekmény idején kánikulai melegek járták, a megtalált holttest vizsgálatakor 10-11 órai időszakot tudtak csak megállapítani az igazságügyi orvosszakértők a halál időpontjaként.

Hiába, hogy a térfigyelő kamerák felvételein látható volt a sértett jó ismerőseként, sőt barátjaként számon tartott vádlott amint Eger irányába elhajt a meggyilkolt férfi drága kerékpárjával. A biciklizés és a halál beállta között olyan sok idő maradt még, hogy akár más is odamehetett és végezhetett az épületben tartózkodó áldozattal.

Az sem bizonyult perdöntőnek, hogy a terhelt egyik cipőjén a sértettől származó vércseppet találtak. Ezt a vádlott azzal magyarázta, hogy pár nappal korábban ablakot pakoltak együtt, amit elejtettek, s az üvegszilánkok mindkettőjüket megsebezték. Végül a bíróság ebben az ügyben is felmentő ítéletet hozott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában