Bűntett

2022.11.24. 09:31

Teáskannával verte fejbe és kirabolta apját egy verpeléti férfi

Először a tévét törte össze, dühében, hogy az apja nem adott neki pénzt.

HEOL

Az Egri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett gyanúja miatt indított eljárást egy verpeléti lakos ellen - közölte portálunkkal Szabó Boglárka megyei rendőrségi sajtóreferens.

A 28 éves férfi idén október 30-án 20 óra körül verpeléti otthonukban pénzt követelt az apjától, aki ezt megtagadta. Először úgy akart hatással lenni rá, hogy betörte a szobájában lévő televízió kijelzőjét. Ezt követően pedig – mivel továbbra sem érte el célját – életveszélyesen megfenyegette hozzátartozóját, majd a pénztárcát erőszakkal megszerezte és kivette belőle az 1500 forintot. Az apa próbálta visszaszerezni, viszont fia fejbe ütötte őt egy porcelán teáskannával, és elszaladt.

A bűncselekmény elkövetője később visszament a házba, ahol a kiérkező rendőrök elfogták, és a pénz jelentős részét megtalálták nála. Kihallgatását követően őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A nyomozó hatóság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában