2022.11.15. 11:07
Zsákszámra lopták a száraz kenyeret, kiflit a kompolti pékségből
A vádhatóság mindkét vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyésztől megtudtuk, hogy a Füzesabonyi Járási Ügyészség szabálysértési értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot két kompolti lakossal szemben. A vád szerint az ötletgazda férfi 2021 márciusában a kerítésen átmászva bejutott a helyi sütőüzem területére, ahonnan 2 zsák leselejtezett száraz pékárut vitt magával.

Forrás: Egri Járási Ügyészség
Mi számít lopásnak?
A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint lopást követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A lopás elkövetési tárgya az az ingó, értékkel bíró idegen dolog. Elsősorban azok tartoznak ide, amik megfoghatóak és az ember számára elérhetőek. Értékkel bíró dolog az is, ami már kereskedelmi forgalomban nem adható el, azonban máshol még hasznosítható. Ilyen lehet akár a száraz kenyér is.
– Amikor a korábban már büntetett vádlott-társa megtudta ismerősétől, hogyan lehet bemenni az üzembe ő is kapva kapott az alkalmon, és 2021 tavaszán többször bemászott a pékség területére, ahonnan 18 kg friss kenyeret és 18 zsák leselejtezett száraz pékárut tulajdonított el mindaddig, amíg tetten nem érték. Ezen túl a fenti cselekmények értelmi szerzője 2020 év vége és 2021 év eleje között összesen 24 sértett sérelmére követett el vagyon elleni bűncselekményt a kompolti köztemetőben, ahol a sírokról letörte a kegyeleti emlékhelyeken található vázákat - közölte portálunkkal a helyettes sajtószóvivő ügyész.

Forrás: Egri Járási Ügyészség