Évzáró

2022.12.17. 08:09

Egri iskola és egy nagycsalád karácsonyát teszik szebbé a nyugdíjas rendőrök

Az együtt töltött ­szolgálati évek ezernyi emléke, a közös múlt a szoros kapocs napjainkban is a ­nyugdíjas egri rendőrök esetében. A hagyományos év végi összejövetelükön jártunk.

Szilvás István

Gergelyi Szilvia a főkapitány ajándékával köszöntötte Farkas Gusztáv korelnököt

Forrás: Szilvás István

Fotó:

– Az összetartozásnak ennél jobb példája nincs – erősítette meg az Egri Szent György Nyugdíjas Rendőr Egyesület elnökének véleményét Kovács József rendőr ezredes, az Egri Rendőrkapitányság vezetője. 

A népes nyugdíjas közösség napokban lezajlott év végi találkozóján ugyanis Kaló József nyugállományú rendőr ezredes, egyesületi elnök egyebek között arról beszélt, hogy a tagjaikat összeköti a közös múlt, az együtt töltött szolgálati évek ezernyi emléke. 

Mint a továbbiakban elmondta, az elnökség és az egyesület megújulása jellemezte ezt az évet, amelyet szerény anyagi ­lehetőségeik ellenére jó eredménnyel zártak, hiszen érdeklődésre számot tartó programjaik voltak. Ezek megvalósításában jelentős részt vállalt Verebélyi András nyugállományú rendőr alezredes és Virág András nyugállományú rendőr főtörzszászlós, s ugyancsak kiemelkedő közösségi munkát végzett az egyesület érdekében Handó Gézáné gazdasági vezető és Neufeld Józsefné segítő aktivista, akiknek ezért egy-egy ajándékcsomaggal mondtak köszönetet. 

– Hét éve figyelem ennek az egyesületnek az életét, s elmondhatom, hogy minden elismerésem az önöké – fejezte ki tiszteletét Kovács József városi rendőrkapitány, aki arra utalt, hogy utódaikként tőlük, az eseményen vették át a stafétabotot. – Mára teljes generációváltás történt, a tettre kész fiatalok bizonyítani akarnak, a mi feladatunk, hogy megtanítsuk őket arra, hogy miként állják meg a helyüket – mondta a jelenlegi állományról. 

Köszöntötte a nyugdíjasokat Gergelyi Szilvia rendőr alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatának vezetője is, aki a rendezvényen átadta dr. Mecser Tamás rendőr ezredes, főkapitány üdvözletét és ajándékát, melynek egyikét Farkas Gusztáv nyugállományú rendőr őrnagynak, az egyesület tiszteletbeli elnökének nyújtotta át. 

Részt vett a hangulatos vacsoraesten dr. Havasi Zoltán nyugállományú rendőr dandártábornok, a Veterán Rendőrök Országos Szövetségének elnöke, aki javasolta a szövetség tagjaként működő egri egyesületnek, hogy a jövőbeni programjaik megvalósítása érdekében használják ki az adott pályázati lehetőségeket. Ezzel tartalmasabbá tehető a közösség élete, amelynek szilárd alapja az összetartozás igénye – jegyezte meg a dandártábornok, aki – eddig tevékenységük elismeréseként – ezúttal adta át a veterán szövetség jelvényét Berta József, illetve Sumi István nyugállományú rendőr alezredesnek. 

Az évzáró összefoglaló után Kaló József egyesületi elnök bejelentette, hogy az idén még két, évek óta hagyományosnak számító eseményre kerül sor. Az Egri Balassi Bálint Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája karácsonyi ünnepségén ezúttal is átadják a kisdiákoknak az egyesület ajándékait, ezt követően pedig egy fa alá kerülő ünnepi csomaggal lepik meg az Egri Rendőrkapitányság egyik nagycsaládos tagját. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában