Feljelentés

2022.12.18. 14:12

Rongálás rondított az Eger Adventbe: valaki nem érzi a karácsonyi hangulatot

Nem tetszett a zene.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az Adventi meghitt hangulat és szeretet jegyében már két feljelentést is kellett tennem – kezdte beszámolóját Facebook-oldalán Berényi Tamás, az adventi rendezvénysorozat főszervezője. 

Mint írta, reméljük ezúttal sikert érnek el a rendőrök. Kiemelte, fontos ez minden magyar és egri számára, hogy biztonságban érezhessük magunkat, tulajdonunkat.

– Karácsonyi vásárt tartunk a Dobó téren, ami zenével, tömeggel, zajjal jár, engedéllyel. Azonban a Dobó térnek nem csak vendégei, de lakosai is vannak, akik már évtizedek óta ott laknak, szeretnek a belvárosban lakni annak minden előnyével. Korábban az egyik szomszéd meglátogatott a téren, hogy nem lehetnének-e halkabb, rövidebb időtartamú a programok és térzene. Illedelmesen, türelmesen meghallgattam, elmondtam, hogy a feladatom a térre érkező vendégek és árusok irányába koncentrálódik. Na mindegy legyen: hétköznap mérsékeltük a térzenét – fogalmazott. 

Beszámolójából kiderült, hogy az elmúlt héten a térlakó újra megjelent a biztonsági őrnél nem túl kedvesen kommunikálva, hogy a térzenét kapcsolja ki, nincs senki a téren, mert esik az eső! Majd pont arra jöttek a rend őrei, akik felé szintén ezzel az utasítással fordult, ők tájékoztatták az élő engedélyről. Eközben a férj az ablakból fenyegetőzött csúnya hangnemben. Majd tíz perccel később a zene elhallgatott, valaki kitépte a kábelt és kicsomgolva hagyta az esőn szabadon a hangfalat. A hangfal tönkre ment, a kár meghaladja a 200 ezer forintot. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában