Bűntett

2023.01.19. 11:02

Büntetést kaphat az aszódi gyermekgyilkosság elkövetője azért is, hogy Adácson a vonat elé lépett

Pénzbüntetés kiszabására tettek indítványt.

HEOL

Itt lépett a vonat elé a férfi

Forrás: Egri Járási Ügyészség

Az Egri Járási Ügyészség a közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolja azt a férfit, aki tavaly nyáron Adácson véget akart vetni az életének, ezért úgy döntött, hogy az érkező vonat elé veti magát - közölte portálunkkal dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész. A szakember elmondta, a mozdonyvezető, észlelve a férfi tettét, gyorsfékezett, de a balesetet nem tudta elkerülni, így elütötte a vádlottat, aki súlyos sérüléseket szenvedett ugyan, de túlélte az ütközést. A férfi magatartása következtében szükséges gyorsfékezés miatt azonban a vasúti közlekedés biztonsága, illetve az abban résztvevők élete, testi épsége veszélybe került.

A Büntető Törvénykönyv szerint, aki a közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A más ügyben letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség ez esetben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában