Bűncselekmény

2023.01.04. 13:15

Fényes nappal erőszakoskodott a járókelőkkel egy férfi Hatvanban

Beismerte tettét az aszalói férfi, aki két gyalogostól is pénzt követelt.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Police.hu tájékoztatása szerint egy aszalói lakos azzal gyanúsítható, hogy január 3-án kora délután Hatvanban, a Boldogi úton két gyalogos sérelmére követett el rablást. Először egy férfihez lépett oda, elkezdte kísérni őt, közben pénzt és telefont akart tőle, de mivel nem kapott semmit, így megfenyegette. Miután reménytelennek látta a követelését, egy szembe sétáló fiúnál próbálkozott, elállta az útját és pénzt akart szerezni tőle is. Kezdetben a sértett ellenállt, de a fenyegetések hatására átadott 5 ezer forintot. Ezzel azonban az elkövető nem elégedett meg, még a telefonjára is pályázott. Eközben a fiatal egy arra közlekedő autóstól segítséget tudott kérni, így a 21 éves férfi elmenekült.

Mint írják, a bejelentést követően a helyi körzeti megbízott rendőrök tíz percen belül elfogták a helyszín közelében a kétrendbeli rablás gyanúsítottját, akitől lefoglalták a készpénzt.

Továbbá, a Hatvani Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában