Félrevezetés

2023.01.10. 17:04

Részegen potom pénzért eladta a kocsiját, majd feljelentést tett autótolvaj ellen a Heves vármegyei férfi

A vevő fémhulladékként értékesítette az autót.

HEOL

Az Egri Járási Ügyészség olyan elkövetővel szemben emelt vádat, aki szándékosan megtévesztette az igazságszolgáltatási szerveket.

A hatóság félrevezetésének vétsége miatt emeltek vádat az ellen a 53 éves férfi ellen, aki a tavaly tavasszal az Egri Rendőrkapitányságon tett feljelentésében állította azt valótlanul, hogy a gépkocsiját ismeretlen személy eltulajdonította. Az elrendelt nyomozás feltárta, hogy a férfi az autót ittas állapotban néhány tízezer forintért eladta, a vevő pedig a kocsit elszállította, szétbontotta, majd fémhulladékként értékesítette. A rendőrség így az alapügyet bűncselekmény hiányában megszüntette.

A vádhatóság ebben az esetben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

Az igazságszolgáltatás elleni deliktumok közé tartozik a hatóság félrevezetése és a hamis vád bűncselekménye.

Aki a hatóságnál büntetőeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyről tudja, hogy valótlan – és a hamis vád esete nem áll fenn –, a hatóság félrevezetésének vétségét követi el. A tettes ilyenkor tartalmilag bűncselekményre vonatkozó valótlan tényállítást tesz, amit tulajdoníthat ismeretlen tettesnek, kitalált személynek, vagy olyannak, aki már nem él, de állíthatja akár azt is, hogy ő maga volt az elkövető. Amennyiben azonban a valótlan bejelentés létező, konkrétan beazonosítható személyre vonatkozik, már nem hatóság félrevezetéséről, hanem hamis vád bűntettéről beszélünk. Ez utóbbit az követi el, aki mást a hatóság előtt bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol.

A hamis vád büntetési tétele alapesetben 3 évig, a hatóság félrevezetéséé pedig 2 évig terjedő szabadságvesztés.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában