Elfogták

2023.02.16. 14:31

Fotocellás üvegajtót szakított át egyetlen ugrással a menekülő boldogi tolvaj

Lopás, súlyos testi sértés, garázdaság az elfogott férfi bűnlajstromán.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Hatvani Járási Ügyészség indítványára csütörtök délben letartóztatta a bíróság azt a 29 éves férfit, aki tavaly február óta sorozatban követett el elsősorban vagyon elleni bűncselekményeket a lakóhelyén, Boldog községben, emellett Hatvan városában is.

Dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész ismertette az eset részleteit portálunkkal. 

‒ Legutolsó bűntette során, február 3-án hajnalban az egyik hatvani nagyáruházból a ruhájába rejtve különböző élelmiszereket, illatszereket és egy sportfelsőt próbált meg eltulajdonítani, ám ezen a biztonsági őr távozáskor rajtakapta. Megállítása után az őr felkísérte a gyanúsítottat egy emeleti helyiségbe, hogy ott intézkedjen vele szemben. A férfi ennek ellenállt, menekülni próbált, de elsőre nem jutott ki a parkolóba a fotocellás üvegajtón át, mivel azt a dolgozók lezárták előtte. Ekkor a tolvaj ismételten erőszakot tanúsított, előbb a biztonsági személyzet tagjaival, majd a bezárt ajtóval szemben, mely utóbbit sikerült egy ugrással kiszakítania, és így el tudott menekülni - közölte a sajtószóvivő ügyész.

Hozzátette: a később bűnügyi őrizetbe vett férfi az alapos gyanú szerint a megelőző egy évben mézpergetőtől kezdve szerszámokon át a szeszes italokig sokmindent lopott, részben magánházakból, részben egy hatvani üzletből. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése mellett a nyomozó hatóság súlyos testi sértés bűntettével és garázdaság vétségével is gyanúsítja a most letartóztatott terheltet.

Kiemelte, a kényszerintézkedés elrendelésére a szökés, elrejtőzés, továbbá a bűnismétlés veszélye miatt került sor. A letartóztatási végzés nem vált véglegessé, vagyis nem emelkedett jogerőre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában