Siettek

2023.02.10. 14:17

Kilopták az egri kocsi akkumulátorát, amit pikk-pakk beszereltek egy másikba

Az egri nyomozók őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki a 21 éves férfit.

HEOL

Egyből beszerelték másik autóba a lopott akkumulátort

Forrás: police.hu

Az Egri Rendőrkapitányság lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást két egri és egy kápolnai lakos ellen, akik 2023. február 8-án 18 óra és február 9-én 5 óra 30 perc között egy egri utcában parkoló autó motorteréből ellopták az akkumulátort – írt a police.hu.

A rendőrök a bejelentést követen néhány órán belül azonosították, majd a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfit, akiket kihallgattak. Továbbá megtalálták és lefoglalták az ellopott akkumulátort is, amit addigra a gyanúsítottak beszereltek egy másik autóba.

Mint írták, a 21 éves Cs. Ivánról az is kiderült, hogy az elmúlt időszakban több vagyon elleni bűncselekményt követett el Egerben, ezért őt a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában