Bűnügy

2023.03.16. 08:43

Időseket bántalmazott saját házukban egy férfi Átányban

A Hevesi Járási Ügyészség vádat emelt egy 21 éves férfi ellen, aki az újév első óráiban otthonukban rátámadt két idős sértettre, akiktől eredménytelenül követelt pénzt.

HEOL

A vád szerint a férfi úgy kezdte az évet, hogy január 1-jén a hajnali órákban egy Heves melletti kis faluban megjelent egy idős házaspár ajtajában, ahol kiabálni kezdett, hogy jöjjenek ki, mert lopják a tyúkjaikat, valamint pénzt követelt tőlük - derült ki dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész tájékoztatásából. A sértett nő közölte a vádlottal, hogy nincs pénzük, és nem is megy ki a lakásból. Ekkor a férfi a bejárati ajtó üvegét betörte, behatolt a házba, fellökte az idős nőt, majd az ágyban fekvő férjtől is pénz követelt. Az idős férfi is közölte, hogy nincs pénzük, mire a támadó őt ököllel ütni kezdte, hozzávágott egy szendvicssütőt, lehúzta az ágyról, és tovább bántalmazta a férfit. Eközben a feleség telefonon értesítette a központi ügyeletet, melyet a vádlott meghallott, így futva elmenekült a helyszínről.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Az idős nő a bántalmazás következtében arccsonttörést szenvedett, míg férje könnyű sérülésekkel megúszta a támadást, azonban a bántalmazás módjára, intenzitására és az érintett testtájra is figyelemmel, fennált a reális lehetősége súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülés kialakulásának is.

A támadót a rendőrség még aznap elfogta, majd a bíróság letartóztatta, a férfi jelenleg azonban egy korábbi ügyben kiszabott szabadágvesztés büntetését tölti.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A járási ügyészség a férfit kettő rendbeli minősített rablás bűntettének kísérletével, súlyos testi sértés bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, valamint a magánlaksértés bűntettének minősített esetével vádolja.

A Hevesi Járási Ügyészség a most benyújtott vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a rabló a bíróság előkészítő ülésén továbbra is beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A vádhatóság hat év szabadságvesztés és hat év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. 

Kiemelt képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában