Állatkínzás

2023.03.01. 15:28

Kegyetlenül kivégezte szomszédja macskáját a karácsondi férfi, eltiltják az állattartástól

Nem tudni, miért tette.

HEOL

Ügyészi kereset alapján a polgári bíróság három évre eltiltotta az állattartástól azt férfit, aki 2021 nyarán egy Gyöngyöshöz közeli községben brutálisan kivégezte a szomszéd macskáját - közölte portálunkkal dr. Konkoly Thege László vármegyei sajtószóvivő ügyész.

Mint arról a sajtó korábban már beszámolt, az elkövetővel szemben büntetőeljárás is folyik, melyben a Gyöngyösi Járási Ügyészség még 2021 őszén emelt vádat állatkínzás vétsége miatt a Gyöngyösi Járásbíróság mint büntetőbíróság előtt.

Időközben a Heves Vármegyei Főügyészség közjogi szakága keresetet nyújtott be az Egri Törvényszéken, amelyben kérte, hogy a polgári bíróság 3 évre tiltsa el a vád alá helyezett férfit mindenfajta állat tartásától.

A kereset alapjául a vádirati tényállás szolgált, azonban a polgári bíróság maga is alapos bizonyítást folytatott le az ügyben. Ennek eredményeként azt állapította meg, hogy a macskát az alperes nem méltányolható, bár pontosan meg nem állapítható okból pusztította el egy hegyes szerszámmal, amit a hátába vágott. Ezt követően a tetemet bedobta az utcai szemeteskukába, ahol egykori gazdái rátaláltak.

A bíróság az ítéletében rámutatott, hogy az állattartástól történő eltiltásnak helye van minden olyan esetben, amikor valaki megszegi az állatvédelmi rendelkezéseket, függetlenül attól, hogy ezt kinek a tulajdonában, vagy gondozásában lévő állat vonatkozásában teszi. Így a harmadik személy tulajdonában álló állat indokolatlan elpusztítása is megalapozza az eltiltást, melynek nem feltétele a büntetőjogi felelősségre vonás sem. Mivel az alperes a cselekményével durván megszegte az állatvédelmi törvény előírásait, vele szemben helye volt a saját állatok tartásától történő eltiltásnak is.

 

Kiemelt képünk illusztráció, forrás Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában