Balhé

2023.03.26. 10:08

Lincshangulat Tarnaleleszen, a megfenyegetett vállalkozó autóját is szétverték

Saját házánál fenyegették meg a vállalkozót a napokban elhunyt favágó balesete miatt őt hibáztatók Tarnaleleszen.

HEOL

Az autón szétvertek, amit tudtak.

Forrás: Ládi László/Agriatv

– Megöllek, feldarabollak, meghalsz – ezt kiabálták a tarnaleleszi utcán azok az emberek, akik a helyi, fakitermeléssel foglalkozó vállalkozó utcán parkoló autóját szétverték, házának kapuját, postaládáját megrongálták szombat este.

Mindezt a vállalkozó mondta el a helyszínen portálunknak. Hozzátette: a család napok óta rettegésben él, többször életveszélyesen megfenyegették őt, a családot, még a kétéves unokáját is.

Ahogy azt korábban megírtuk, csütörökön, kora délután a Bükkszenterzsébet melletti erdőben életét vesztette egy 50-es éveiben járó favágó munka közben. Mint később kiderült, a most megfenyegetett vállalkozónak is dolgozott az elhunyt, bár a vállalkozó azt mondja, a végzetes napon éppen nem neki dolgozott. A Tényeknek korábban nyilatkozott az elhunyt családja, akkor munkavédelmi eszközök hiányával indokolták, miért okolják a vállalkozót a halálesetért.

Szombat este hatalmas zuhogásra, kiabálásra figyelt fel a vállalkozó, miközben otthonában tévézett. A házból kimenni nem mert, azonnal hívta a 112-t, ám mire a rendőrök kiértek, már csak az alaposan megrongált autó és a kapu árulkodott arról, valakik korábban ott balhéztak, az elkövetők addigra elmenekültek a helyszínről. A vállalkozó elmondta: az elmúlt három napban számos fenyegetést kaptak a Facebookon, szóban is, rettegésben élnek. A fenyegetők a vállalkozót okolják a csütörtökön elhunyt favágó haláláért, ám vádjaikra ő nem akart reagálni.

Szétverték.
Forrás: Ládi László/Agriatv

– Bejelentés érkezett szombaton este a tarnaleleszi Petőfi utcából, amely szerint egy fiatal férfi a bejelentő háza előtt hangosan szidalmazta az ottlakót, s a ház előtt parkoló Renault személygépkocsi szélvédőjét, karosszériáját megrongálta, ahogy a kapun lévő postaládát is – mondta el kérdésünkre Soltész Bálint, vármegyei rendőrségi sajtószóvivő. Hozzátette, az ügyben a pétervásárai rendőrörs garázdaság vétsége miatt indított büntetőeljárást.

A postaláda sem úszta meg.
Forrás: Ládi László/Agriatv

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában