Lenyúlta

2023.03.06. 09:25

Meglopta a saját anyját a gyöngyösi férfi, a nő telefonját használta hozzá

Több helyre is utalgatott összegeket az édesanyja telefonjáról.

HEOL

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Az elkövetés eszköze volt a mobiltelefon egy bűnügyben, melyben az Egri Járási Ügyészség az eljárás ideiglenes ügyészi felfüggesztéséről határozott a gyanúsított magatartásának kedvező irányú változás érdekében. Mindezt dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész közölte portálunkkal.

A szakember konkrét esetet is említett. Eljárás folyik az ügyben egy 34 éves férfival szemben, aki 2022 augusztusában Gyöngyösön hozzájutott az édesanyja mobiljához, amelyen netbankos applikáció is volt. A gyanúsított ennek használatával – a biztonsági kódok ismeretében – összesen húszezer forintot utalt át különböző bankszámlákra, így részben a magáéra is, megvalósítva ezzel az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettét.

Az elkövető később önként megtérítette az anyjának okozott kárt, és megbánó magatartást tanúsított. Az anya nem kifogásolta a büntetőeljárás egy évre történő feltételes ügyészi felfüggesztését - tette hozzá a sajtószóvivő.

Kiemelt képünk illusztráció, forrás Shutterstock.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában