Testi sértés

2023.04.18. 09:50

Fejbe rúgta a társát a lépcsőn a poroszlói iskolás fiú

Az áldozat könnyű sérülést szenvedett, a verekedő fiú bíróság elé került.

HEOL

Az Egri Járási Ügyészség határozatot hozott egy 15 éves fiú ügyében, aki tavaly februárban a poroszlói általános iskolában a lépcsőn előzetes szóváltás nélkül többször megrúgott a lábán és a fején egy kiskorút. A bántalmazott tanuló könnyű sérüléseket szenvedett. Mindezt dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész közölte portálunkkal.

Hozzátette, a fiatalkorú terhelt kihívóan közösségellenes magatartása – a könnyű testi vétsége mellett – a garázdaság vétségének a megállapítására volt alkalmas. Ez a bűncselekmény akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Jogszabály

Nem ritka, hogy a diákok az iskolában erőszakos cselekményeket követnek el egy-egy társuk sérelmére, ami testi sértésnek, vagy garázdaságnak minősülhet, ezért büntetőeljárást vonhat maga után abban az esetben, ha az elkövető már elmúlt 14 éves. Tizennégy évnél fiatalabbak, vagyis gyermekkorúak esetében a pedagógus intézkedésén túl a deviáns ifjakkal szemben a gyámhatóság által lefolytatott gyermekvédelmi eljárásnak lehet helye. Ez akár a gyermek védelembe vételével is zárulhat.

Az ügyészség a büntetlen előéletű diák esetében úgy ítélte meg, hogy a büntetőeljárás hatására viselkedése kedvező irányú változása várható a jövőben. Ezért nem vitte a fiatalt bíróság elé, hanem másfél, illetve két év időtartamban feltételesen felfüggesztette vele szemben az eljárást, egyben a felfüggesztés időtartamára elrendelte pártfogó felügyeletét - közölte a sajtószóvivő ügyész.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock.)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában