Gyorsított eljárás

2023.04.27. 12:15

Felfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki momentumos aláírásgyűjtőkre támadt Egerben

Az Egri Járási Ügyészség gyorsított eljárásban – a cselekmény elkövetésétől számított másfél hónapon belül – bíróság elé állította azt a férfit, aki egy politikai párt tagjára támadt Egerben.

HEOL

Az egri támadás helyszíne

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Korábban portálunkon is megírtuk, hogy idén márciusban a Momentum Egerben, a Dobó téren található pultjánál aláírásokat gyűjtött az egri elkerülő úttal kapcsolatos népszavazás megvalósulásához. Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész csütörtökön arról számolt be portálunknak, hogy az érintett politikai pártra neheztelő gyanúsított a kora délutáni órákban megjelent a standnál, ahol kiabálni kezdett, obszcén kifejezésekkel illette az ott lévő két aktivistát és sértő kifejezéseket használt a párta is.

A férfi ezt követően a pultot rángatta, majd több alkalommal felsőtestén tenyérrel és ököllel megütötte az egyik sértettet, aki sérülést nem szenvedett a bántalmazás következtében. A gyanúsított cselekményének az Egri Rendőrkapitányság kiérkező járőri vetettek véget. A gyanúsított a sértettet politikai meggyőződése miatt bántalmazta, valamint a helyszínen lévő aktivisták politikai hovatartozása miatt tanúsított kihívóan közösségellenes magatartást.

A gyanúsított cselekménye bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének valamint közösség tagja elleni erőszak bűntettének megállapítására alkalmas.

Dr. Gubala Ádám Miklós arról is beszámolt, hogy az Egri Járásbíróság az ügyészség által megállapított történeti tényállással és minősítéssel egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben egy év nyolc hónap szabadságvesztést szabott ki, melynek a végrehajtását négy évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.

A cselekményt a közterület térfigyelő kamerája rögzítette. Az ügyhöz kapcsolódó videó itt tekinthető meg:


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában